Nem a Tribune Ventures Hungary Zrt. (korábbi nevén Orangeways Zrt.), üzemeltette azt az autóbuszt, amelyet múlt héten Tamásiban a rendőrség kitiltott a forgalomból – mondta Kovács Miklós, a cég vezérigazgatója kedden. A busz a Gemenc Voláné volt. Március 21-én a gumik nem megfelelő állapota miatt közúti ellenőrzésen tiltott ki a rendőrség a forgalomból egy autóbuszt. Az esetről a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet másnap közleményben tájékoztatott.

A Gemenc Volán alvállalkozójaként Tamási térségében a helyközi közlekedést bonyolító Tribune Ventures Hungary Zrt. kommunikációs vezetője a történtek után közölte: az Orangeways és a Gemenc Volán teljes körű belső vizsgálatot rendelt el, mert a kitiltott jármű mindössze ötezer kilométert futott a rajta lévő gumikkal, ami felveti a sofőr felelősségét.

Az Orangeways közölte, hogy a forgalmi engedélyből egyértelműen kiderül, hogy az autóbusz a Gemenc Volán Zrt. tulajdona, és a volán a jármű  üzemeltetője is. Amrein Károly, a volántársaság vezérigazgatója ezt megerősítette; a jármű „a mi autóbuszunk volt, a mi sofőrünk vezette” – mondta.

A tamási rendőrkapitányság a közlekedésre alkalmatlan gumiabroncsok miatt múlt csütörtökön szabálysértési eljárást indított, majd hétfőn a szakszervezet Tolna megyei elnökének feljelentése nyomán lopás és a közúti közlekedés veszélyeztetésének gyanújával nyomozást rendelt el.

Forrás:hvg.hu

Megosztás:
  • 419
  • 0