Az ÉNYKK Zrt. 2015. évi megállapodás tervezetet – 2015. évi egyéb jövedelmekről és a jövedelem-fejlesztésről – adott át a szakszervezetek számára, a március 11-én, Szombathelyen megtartott egyeztetésen. Az anyagban alapelvek címén szerepel egy szakasz, amivel az aláíró felek (munkáltató és a szakszervezetek) továbbra is legalizálnák a területileg eltérő bérrendszer és bértételek miatt fennálló jogszabálysértést, a társaságnál.



Továbbá egy olyan ösztönző rendszer alkalmazását, aminek a fenntartása – a SZAKSZ véleménye szerint – elfogadhatatlan akkor, amikor a bértételek területileg sem azonos mértékűek. Ezt a jelentős összeget a bértételek egységesítésére kell fordítani és nem lehet megengedni, hogy az egységek vezetői döntsenek arról, hogy ki milyen összegeket kaphat havonta, az „elvégzett munka minősége” alapján.

Idézet a megállapodás tervezetből:

A felek egyetértenek abban, hogy a 2014. december 31.én létrejött egybeolvadás során, az egyes állománycsoportok sérelme nélkül, nem volt lehetőség valamennyi munkavállalóra vonatkozóan, valamennyi bérelem tekintetében egységes rendszer bevezetésére.

Ebből kiindulva, a Kollektív Szerződés Záradékában foglaltaknak megfelelően a 2015. évi keresetfejlesztés kiadásakor a Kollektív Szerződésben meglévő különbségek megszüntetését a felek elsődleges célnak tekintik.

A felek állománycsoportonként egységesítik az egyéb ösztönző (mozgó) bér nagyságát és juttatásának gyakoriságát.”


Az egyes állománycsoportokban szervezetileg az adott egységhez tartozó munkavállalók létszáma alapján az éves tervezett bértömeg erejéig, az alábbi keretösszeget biztosítja a munkáltató, melyet az egyes egységekben (üzemekben, szolgálatokná|) végzett munka minősége alapján, az egység vezetője a meghatározott időszakonként osztja fel a munkavállalók részére.”

A SZAKSZ a bérfejlesztés mértékével és annak alapbéresítésével sem ért egyet. A megállapodás tervezetből egyértelműen az sem derül ki, hogy személyre szólóan milyen mértékű bérfejlesztésre kerül sor. Azt sem tudjuk megállapítani az anyagból, hogy a területek között milyen mértékű bértömeget kíván a munkáltató átcsoportosítani, a bérkülönbségek csökkentése céljából.


Az ÉNYKK Zrt-nél a következő bértárgyalásra, 2015. március 18. napján kerül sor, ahol a SZAKSZ Veszprém megyei alapszervezetének képviseletében, a megyei elnök és a SZAKSZ elnök is jelen lesz. A SZAKSZ több munkaügyi adatot kért a munkáltatótól, ami elengedhetetlenül fontos a sikeres bértárgyaláshoz és választ adhat arra is, hogy mi okozhatja a bércsökkenéseket a régióban is.


A SZAKSZ előzetes véleménye az, hogy a munkáltató által átadott megállapodás tervezet aláírása, a munkavállalók képviseletét ellátó szakszervezetek számára – jelenlegi tartalma alapján – vállalhatatlan. A bértárgyalások során ettől a megállapodás tervezettől, a munkavállalókra nézve egy sokkal kedvezőbb tartalmú bérmegállapodást kell kötni a szakszervezeteknek, az ÉNYKK Zrt-nél.



Dobi

Megosztás:
  • 298
  • 0