Bármelyik pillanatban leállhatnak a bajai buszok. Panaszkodnak az utasok és a dolgozók, a városvezetés sem titkolja elégedetlenségét az Orangeways szolgáltatása miatt. Esetenként több ok miatt meggondolandó buszra szállni. Figyelemfelkeltő akciót fontolgatnak az Orangewaysnél dolgozó bajai sofőrök. Panaszuk szerint a helyi buszokat üzemeltető közlekedési társaság továbbra is kiszámíthatatlanul és pontatlanul fizet dolgozóinak. Legutóbb azt az ígéretet kapták, hogy munkáltatójuk december 10-ig rendezi a felhalmozott adósság egy részét. Igaz, jegyzőkönyvezett ígéreteket már korábban is kaptak. Erről azonban nyilvánosan nem kívánnak beszélni, mert féltik állásukat. Elégedetlenségükről, ami egyebek mellett az elmaradt bérek és cafetéria megfizetése miatt alakult ki, levélben értesítették Kovács Miklós ügyvezető igazgatót, de panaszaikat másokhoz is eljuttatták.

A bajai képviselő-testület ülésein is rendszeresen szóba kerül a helyi buszok kérdése. A kritikai megjegyzések kapcsán Fercsák Róbert alpolgármester már több ízben jelezte, hogy valamennyi panaszt jegyzőkönyvezik, a társaság fővárosi vezetéséhez fordulnak és intézkedéseket kérnek, már a szerződés felmondásának lehetősége is felmerült. – Nem vagyunk a Orangewayshez kötve, nem barátunk, nem rokonunk. A jelenlegi buszközlekedés közel sem kielégítő – hangsúlyozta három hónapja Fercsák Róbert. Kiemelte: jelentős mértékű minőségi változásra nincs esély, mert kevés az utas, nincs elég megfelelő minőségű út, jegyárból nem tartható fenn a szolgáltatás és a normatíva sem elég.

Már 2011. végén is keményen fogalmazott az alpolgármester, amikor kijelentette, hogy ez így nem mehet tovább és a szolgáltatási problémák fennállása esetén Baja valószínűleg újra fogja pályáztatni a szolgáltatást. Nem így történt, viszont a város hozzájárulásával külön céget hozott létre a szolgáltató, amitől a finanszírozás, a likviditás javulását remélték. Ehhez a város segített, hiszen idén januárban a képviselő-testület az Orangeways kérésére átalakította az évi 39 millió forintos támogatás fizetési ütemezését, az összeg felét egy összegben átutalta a társaságnak. Pedig az adós maradt korábbi ígéreteinek betartásával, nem érkeztek meg Bajára az új, olcsóbb üzemeltetésű, gázüzemű buszok. A vonalhálózat másfél hónappal ezelőtti átalakításától szintén a szolgáltatás javulását várták, ez a remény azonban nem igazolódott be. Zsigó Róbert polgármester szeptember végén már arról számolt be, hogy a városüzemeltetési bizottság elnöke és a hivatal illetékes referense kapta feladatul a rendteremtést, mert valóban gyenge a szolgáltatás.

– A városi támogatás módosításából csak annyi látszott, hogy az előző szervizzel felmondták a szerződést és egy új, korábban autóbuszokkal nem foglalkozó társasággal szerződtek – kommentálta a változást egyik forrásunk. Hozzátette: tudomása szerint a buszok javítása esetenként abból áll, hogy lekötik a vezetéket, ami hibát jelzi. A 12-13 éves buszokon a fékek állapota kritikán aluli, amit az utasok is érzékelhetnek. Amikor ezt fékpados méréssel igazolta a műszaki vezető, elborzasztó eredmény született, a gépjármű a telepet sem hagyhatta volna el. Az is előfordult, hogy hetekig műszaki vizsga nélkül mentek az autóbuszok, illetve azokon rendszámokat cserélgettek. A buszok gyatra műszaki állapotával az utasok másképp is kénytelenek szembesülni, kiszámíthatatlan, hogy mikor borítja a rendet járatkimaradás. Olykor azonban a „műszaki hiba” gázolajos kannával megoldható, mert egyszerűen út közben fogy el az üzemanyag.

– Ezzel a szolgáltatással nem csábítják, hanem elriasztják az embereket a buszozástól. Nekem már többször kellett magyarázkodnom a munkahelyemen késés miatt és még én éreztem magam kellemetlenül – panaszolta egy elégedetlen utas.

A témára visszatérünk.

Forrás: http://www.baon.hu/bacs-kiskun/kozelet/egyre-tobb-a-buszos-buktato-520149



Megosztás:
  • 328
  • 0