Az újabb munkáltatói lépés cáfolja Gál Zoltán vezérigazgató úr állítását, miszerint nincs szándékába, vagyis nem akarja a szakszervezetünk működését a Kapos Volán Zrt.-nél ellehetetleníteni. Azzal, hogy a szakszervezeti szövetségünk székhelybefogadó nyilatkozatát visszavonta. Azzal, hogy a szakszervezetünk, az Üzemi Tanács és a Munkavédelmi Bizottság adminisztrátorát áthelyezte más munkakörbe. Azzal hogy a szakszervezetek az eddig használt irodáknak egy részét, a jövőben leszámlázza és csak fizetés ellenében biztosítja számunkra, ezáltal a KSZ-ben vállalt kötelezettségét megsérti. Azzal, hogy megkérdőjelezi az Alágazati Kollektív Szerződésben rögzített munkaidő kedvezmény mértékének, szakszervezetünk számára történő biztosítását. Azzal, hogy nem fogadja el a szakszervezetek megállapodását amit az utazási költségtérítés felhasználásával kapcsolatban kötöttek. Mindezen számtalan lépései még nem lenne elég ahhoz, hogy az állítása, kijelentése itt és most megdőljön, akkor a mellékelt levél amit – vélhetően utasítására a vezérigazgató-helyettes, 2011. augusztus 15-én a SZIB elnökének írt – egyértelműen bizonyítják, hogy a vezérigazgató mindent meg tesz annak érdekében, hogy megnehezítse érdekvédelmi munkánkat a társaságnál.
Dobi