DDKK Zrt. képviseletében Bebics János vezérigazgató, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet képviseletében Dobi István elnök és a Közúti Közlekedési Szakszervezet DDKK Régiós Szervezete képviseletében Dr. Kelemenné Dr. Konkoly Thege Mária elnök, 2015. január 5-én aláírták a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. határozatlan időre szóló Kollektív Szerződését.


A megkötött kollektív szerződés a régióban biztosítja a munkavállalók szerzett jogainak megtartását. A foglalkoztatási szabályok változásával a bér és jövedelmek – azonos teljesítmények mellett – személyre szólóan sem csökkenhetnek, továbbá az ösztönző rendszerek köre és mértéke sem változott negatív értelemben. A DDKK Zrt. Kollektív Szerződésének szakaszai, a társaságba beolvadó Volán társaságoknál foglalkoztatott munkavállalókra egységes foglalkoztatási szabályokat, bérrendszert és bértételeket, valamint pótlékokat állapít meg.

A munkáltató a szakszervezetekkel közösen, negyedévente áttekinti a KSZ 1/A. sz. mellékletében foglalt megállapodás teljesülését. A megállapodás lényege, hogy a társasságok átalakulása, egybeolvadása, negatívan nem érintheti a munkavállalókat, és ahol kell – ennek elkerülése céljából – a munkáltató időben beavatkozzon.

Dobi

Megosztás:
  • 553
  • 0