Műszaki okok miatt kitiltott a forgalomból a rendőrség Tamásiban egy autóbuszt, amit a Tribune Ventures Hungary Zrt., a korábbi Orangeways Zrt. üzemeltetett. A cég szerint felvethető az ügyben a sofőr felelőssége.

Szerdán a tamási rendőrkapitányság ellenőrzése megállapította, hogy a jármű első, kormányzott tengelyére felszerelt gumiabroncs állapota nem alkalmas a közúti közlekedésre – írta Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) elnöke csütörtöki közleményében.

Ezt megerősítette a tamási rendőrkapitányság sajtóreferense. Badáczy Szabolcs azt mondta, hogy a rendőrök a közúti közlekedés szabályainak kisebb fokú megsértése miatt szabálysértési eljárást indítottak. Az autóbusz, amelynek jobb első gumiján láthatóak voltak a drótszálak, menetrend szerint Szekszárdra indult volna.

A Tamási térségében a helyközi közlekedést a Gemenc Volán Zrt. alvállalkozójaként végző Tribune Ventures Hungary Zrt. kommunikációs vezetője azt mondta: „a Gemenc Volán és az Orangeways teljes körű belső vizsgálatot rendelt el, mert az autóbusz mindössze ötezer kilométert futott a gumiabronccsal, ami felveti a sofőr felelősségét”.

A januárban az alvállalkozói szerződés felbontását demonstrációkon követelő SZAKSZ a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek és a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak korábban felvetette a Tamási térségében közlekedő autóbuszok vélt műszaki hiányosságait.

Schváb Zoltán, az NFM helyettes államtitkára a szakszervezetnek küldött válaszában azt írta, hogy a  statisztikai adatok alapján „a SZAKSZ felnagyítja a kifogásolt üzemzavarokat az egyes esetek kiemelésével”.

Forrás: hvg.hu

Megosztás:
  • 273
  • 0