A 2018. január 8. napján Miskolcon, az ÉMKK Zrt-nél megtartott bértárgyaláson a munkáltató közölte a bértarifa növelésén felüli, differenciált bérfejlesztésre fordítható bértömeg százalékos mértékét. Ez az autóbuszvezetői állománycsoportnál 3,55 %, míg a szakmunkás állománynál 4,18 %-ban került az egyeztetésen, a munkáltató részéről meghatározásra.

Mindezek után a mai napon megkapott bérmegállapodás tervezetében már nem szerepel az állománycsoportra korábban meghatározott, a 2018. évben bérfejlesztésre fordítható bértömegből, ezen felosztás keretén belül felhasználható mérték.

 

Idézet a bérmegállapodás tervezetének szövegéből:

„A jövedelemfejlesztésre az alágazati bérmegállapodás alapján meghatározott mértékű kereteket a társaság állománycsoportonként rögzíti, és a bértarifa táblára történő ráállást követően a jogkörgyakorlók döntik el a további bérfejlesztés mértékét, azzal, hogy az aláíró szakszervezetek adott területen funkcionáló képviselőit, vagy a szakszervezetek vezetőit írásban kimutatható módon tájékoztatják a bérfejlesztés megvalósítása előtt a keresetfejlesztés elveiről.”

A SZAKSZ nem érti, hogy a megállapodás tervezete, miért nem tartalmazza a konkrét mértékeket. Elgondolkodtató az a munkáltatói álláspont is, hogy azok a szakszervezetek, akik nem írják alá a bérmegállapodást, nem kapnak tájékoztatást a megvalósítás előtt a keresetfejlesztés elveiről.

A SZAKSZ álláspontja az, hogy a keresetfejlesztés elveit egyértelműen a bérmegállapodásban kell rögzíteni, amiről az aláírás után a társaság munkavállalóit, a faliújságokon történő kifüggesztéssel tájékoztatni kell.

Ezek után egyre biztosabban gondoljuk és követeljük, hogy az ÉMKK Zrt-nél az autóbuszvezetők és szakmunkások egységesen, differenciálás nélkül 15%-os mértékű órabéremelésben részesüljenek.

Dobi István

elnök

Megosztás:
  • 264
  • 0