Tisztelt István!


Szerény személyemmel Én is az Ön vezetése alatt működő szakszervezetet erősítem. Nyomon követem munkásságukat, olvasom honlapjukat.

Már több mint 25 éve, hogy a ” volánnál ” tekerem a ” perecet „! Sajnos ezidáig a KKSZ tagja voltam, de be kellett látnom, hogy nem igazán működött!


Nekem személy szerint nagyon tetszik ahogy dolgoznak, és megpróbálnak mindent elkövetni a tagság érdekeiért. Nem értem viszont, hogy sok kollégában miért nem tudatosul, hogy kitől /kiktől / mit kapnak, és kit támogatnak. A kollégákkal való beszélgetések során, csak azt hallja az ember belefáradtam, úgy sem tud tenni semmit, mennyivel jobb a másiknál, ha innen / KKSZ / kilépek nem lépek be sehová. Egyszerűen nem értem az emberek hozzáállását, hiszen a saját érdekeikről van szó. Sajnos úgy ” volános ” mint országos szinten ilyen az emberek hozzáállása!


Nem törődnek az emberek a saját sorsukkal!? Így sajnos Önöknek sem könnyű a dolguk!


Mai napon olvastam Busa úrhoz írt levelét, nagyon tetszik az Ön habitusa amit a vezetőkkel szemben tanúsít!

Igaz személyesen csak egyszer találkoztam Önnel, viszont sok tárgyalást ültem végig annak idején kksz-es bizalmiként, de meg kell mondanom soha nem találkoztam még Önhöz hasonló vezetővel, aki ilyen keményen szembeszállt a munkáltatóval! Önnek / Önöknek / csak gratulálni tudok, és minden elismerésem!

Irigylem az Önök szervezetéhez tartozó DDKK-s kollégáimat, mert ahogy tudom ott minden flottul megy, legalábbis sokkal jobban mint nálunk /ÉNYKK/.


Ezúton szeretném megköszönni amit a tagságért tesznek, és ehhez kívánok mindannyiuknak kitartást, sok-sok erőt, és egészséget!



Tisztelettel: …………………. autóbuszvezető

Megosztás:
  • 227
  • 0