A mai napon 2016. június 17-én pénteken Székesfehérváron tartotta, a soron következő kihelyezett elnökségi ülését az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (AKSZSZ). A Szövetség tagszervezetei egyöntetű határozatában fogadta el, hogy a VOLÁN társaságoknál dolgozó munkavállalók bérét, három év alatt 50 %-os mértékkel kell megemelni annak érdekében, hogy a társaságoknál tapasztalható munkaerőhiány miatt kialakult foglakoztatási problémák megoldódjanak.

A határozat értelmében az AKSZSZ elnökének levélben kell megkeresni a Nemzeti Fejlesztési Minisztert (NFM) és kezdeményezni a bérfelzárkóztatásról szóló tárgyalások határidőn belüli megkezdését. 

A Szövetség elnöksége úgy döntött, hogy abban az esetben, ha a három éves, 50 %-os mértékű bérfelzárkóztatásról szóló tárgyalások, legkésőbb 2016. október 1. napjáig nem kezdődnek meg, akkor az AKSZSZ a sztrájk előtti egyeztetési eljárást fogja kezdeményezi a NFM-nél.

Az AKSZSZ úgy gondolja, hogy az elkövetkező három éven belül a VOLÁN szakmában is jelentős mértékű béremelést kell megvalósítani, annak érdekében, hogy az ott dolgozó munkavállalók megkapják felelősségteljes munkájukért megérdemelt tisztességes munkabérüket.

Az idei évre megkötött 3 %-os béremeléssel, nem lehet megállítani a VOLÁN szakmát elhagyó munkavállalók jelenleg is tapasztalható igen magas létszámát.

Az AKSZSZ elnöksége abban is döntött, hogy az egyes társaságoknál (ÉMKK, DAKK Zrt.) a munkáltató és a szakszervezet között kialakult rossz munkakapcsolat miatt a Szövetség levélben tájékoztassa Dr. Seszták Miklós minisztert és kérje, hogy avatkozzon be a tulajdonosnál és jelölje ki azt a személy, aki egy konzultáció keretén belül kísérletet tesz a munkabéke helyreállítására.

Dobi István

AKSZSZ elnök

Megosztás:
  • 185
  • 0