Több szakszervezet, köztük a SZAKSZ is demonstrált már a korkedvezmény rendszerének további fenntartása mellett. A 2014. december 3-án megtartott tüntetésünkön, felszólalásomban egyértelműen fogalmaztam meg, hogy abban az esetben, ha a szakminisztérium nem kezd azonnali tárgyalásokat a szakszervezetekkel, akkor ágazati (MÁV, VOLÁN, BKV.) közlekedési sztrájkkal kel jobb belátásra bírni az Orbán-kormányt. Ezen véleményemet most is fenntartom, így semmi értelmét nem látom a LIGA és a KSZOSZ félpályás útlezárásának, amit 2014. december 15-ére hirdettek meg.

Mindezek által szakszervezetünk nem veszt részt a félpályás útlezárásokon!

Az érintett szakszervezetek, ha komolyan gondolják, hogy kiállnak követeléseik mellett, akkor mihamarabb a teljes körű közlekedési sztrájk szervezése mellett kötelezzék el magukat.

A SZAKSZ a Mozdonyvezetők Szakszervezetével továbbra is együtt kíván működni, ezáltal a napokban kezdeményezni fogja, hogy a MOSZ hívja össze a közlekedési szakszervezeteket és kezdődjenek meg az egyeztetések az ágazati sztrájkról, mely a korkedvezmény további fenntartásának kikényszerítése céljából hirdeti meg a munkabeszüntetést, az érintett munkavállalók körében.

Dobi

Megosztás:
  • 245
  • 0