A Pannon Volán Zrt-nél végzett eredményes munkáért a vezérigazgató kitüntetésben részesítheti az arra érdemes dolgozót. Ez a szabályozás a társaság hatályos kollektív szerződésében olvasható. Az a probléma a nagyon „egyszerű” fogalmazással, hogy nem határolja be a jutalmazottak számát, és azon belül az állománycsoportok közötti megoszlást. Ez alapján, mivel nincs rögzítve a jutalmazottak maximális száma, elgondolkodtató szakszervezetünk számára, hogy a társaság éves bértömegéből, milyen összeg került elkülönítve és kifizetve erre a célra.

Az is elfogadhatatlan a SZAKSZ számára, hogy annak idején a kollektív szerződést kötő felek, miért nem úgy szabályozták ezt a szakaszt, hogy a munkáltató az üzemi tanáccsal és a szakszervezetekkel közösen határoz a jutalmazottakról. Ebben az esetben, nem fordulhatott volna az elő, hogy a társaság eredménye alapján, 6 fő fizikai és 14 fő szellemi munkakörben dolgozó munkavállaló részesült az elismerésben.

Milyen szemlélet uralkodik a Pannon Volánnál, akkor, amikor a társaság felső vezetése úgy gondolja, hogy a termelésben dolgozó legnagyobb állománycsoport, az autóbuszvezetők közül, csak 4 főt, továbbá az autóbuszok megfelelő műszaki állapotát biztosító karbantartói állományból 2 főt, míg a legkisebb szellemi állományból 14 főt jutalmaz.  

A SZAKSZ ezt a munkáltatói döntést elfogadhatatlannak és provokatívnak ítéli és ezért a hatályos kollektív szerződés idevonatkozó szakaszára, módosítási javaslatot terjeszt elő.

A Pannon Volán Zrt. eredményes működéséhez az autóbuszvezetők és a szerelők munkájukkal csak ennyire járultak hozzá? Nem! Csak az a gond, hogy azok, akik döntöttek, ennyire értékelték a fizikai állomány munkáját! Ezen kell sürgősen változtatni, természetesen elismerve azt, hogy a szellemi munkavállalók munkája is nélkülözhetetlen és a társaság jó működésének záloga. De itt nem is ezzel van probléma, hanem az arányokkal.

A jutalmazások az autóbuszvezetők 0,8 %-át, az egyéb fizikai állomány 1,2 %-át, míg a szellemi állomány majdnem 10 %-át érintette. Ez így nem igazságos! Ennyire nem lehet a munkáltató „barátságtalan” a fizikai, a termelésben dolgozó munkavállalókkal.

 

Dobi

Megosztás:
  • 449
  • 0