Három hét alatt közel száz munkavállaló döntött úgy az ÉMKK Zrt-nél Borsod megyében, hogy bizalmat szavazva szakszervezetünknek, tagsági jogviszonyt létesített a SZAKSZ-nál. Az elmúlt egy hét alatt Szabolcs megyében is többen visszaléptek szakszervezetünkbe, mivel rájöttek, hogy korábban a Munkástanács képviselői becsapták és mondhatni félrevezették őket, akkor amikor úgy kampányoltak a Munkástanács tagsága mellett, hogy ez az a szervezet, aki Fukker Bertalan főigazgató jóindulatával, fegyelmi ügyekben sok mindent el tud „simítani”.

Arról is szó volt a „térítések” során, hogy a Munkástanács jóban van a vezérigazgatóval, nem úgy mint a SZAKSZ, így nem is érdemes ebben a szakszervezetben tagnak lenni, mert az esetleg még a tagság hátrányos is lehet, lásd vezénylés, béremelés stb.

Egyre több információt kapunk arról, hogy a súlyos fegyelmi ügyekben a „Békéltető Testület” miért döntött úgy, ahogy döntött és milyen súlyosan sérült a társaságnál az egyenlő bánásmód követelményének elve.

Folyamatosan súlyos dolgok derülnek ki ezen testület munkájáról és döntéseiről. Úgy értesültünk, hogy a kedvező határozatok után, a köszönet kifejezésének meg voltak a tarifái.

Kérdezném, hogy ezekről Pelcz Gábor vezérigazgató úr nem tudott? Nem hiszem el, ha erre a kérdésünkre a vezérigazgató úr válasza az, hogy nem, Ő nem tudott semmit. Mióta dolgozik Pelcz úr a társaságnál? Ez idő alatt Ő csukott szemmel és füldugókkal a fülében közlekedett az igazgatóságnál? Mikor szerzett tudomást ezekről  a súlyos szabály és törvénysértésekről? Itt tulajdonképpen csak a foglalkoztatás során felmerült törvénysértésekre gondolok!

Hiszen mindenki beszélte már, hogy miért érdemes a Munkástanácsba belépni. Az volt a hab a tortán, hogy amikor Szabolcs megyében agitáltak a „kiválasztottak” és erről nyíltan is beszéltek!

A vezetés félelme egyre fokozódik, mert félnek, hogy a SZAKSZ tagsága eléri azt a szintet, ami alapján a társaságnál a legnagyobb és összetartásánál fogva, a legerősebb szakszervezet lesz.

A félelem megnyilvánul abban is, hogy 2017. december 29. napján kiadták a biztonsági szolgálatnak, hogy Dobi István szakszervezeti vezető, egy fehér Mazda 6-os személygépkocsival közlekedik a miskolci pályaudvar területre, nem léphet be.

Nevetséges! A közel harminc éves szakszervezeti pályafutásom alatt én ennyi buta és pitiáner munkáltatói intézkedéssel, mint amit az ÉMKK Zrt-nél a vezetés a SZAKSZ-al kapcsolatban az elmúlt egy évben, folyamatosan meghozott és megtett, nem találkoztam!

Mit értek el vele? Megállíthatatlanul nő a SZAKSZ tagsága és el fogjuk érni, hogy a Borsodiakkal és a másik két megyével (Szabolcs, Hajdú) együtt az egyik legerősebb régiók sorába emeljük az ezen a területen működő érdekképviseletünket.

A SZAKSZ korábban, kb. egy hónapja tájékoztatta a szakminisztériumot a társaságnál jelenlévő feszültségről, ami a munkáltató és a SZAKSZ között jelenleg is fent áll, de eddig észrevételünkre az Államtitkárság nem reagált. 

Dobi István

elnök

Megosztás:
  • 302
  • 0