Az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetségének (AKSZSZ) elnöksége 2016. december 16. napján tartotta utolsó ülését, mivel az AKSZSZ korábbi döntése alapján a szövetség „beolvad” a Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetségébe (KDSZSZ) Az AKSZSZ tagszervezetei egyszerre kérték a KDSZSZ elnökségénél tagfelvételüket, amire pozitív válasz kaptak és 2016. november 16. napjától a SZAKSZ, a DAKSZ és az FMASZ a Szövetség teljes jogú tagjaivá váltak.

Ezzel a lépéssel egy közel három ezer fős tagságot magában foglaló KDSZSZ folytatja működését – a közlekedésen belül -, ami a Szövetség 118 éves történelmi múltját felvállalva kívánja, ágazati szinten képviselni szakszervezeti tagjait.

A Szövetség jelenleg a menetrendszerű autóbusz-közlekedésben, a balatoni és dunai hajózásban, a reptéri üzemeltetésben és az autókereskedelem, valamint az autójavításban dolgozó munkavállalókat képviselő szakszervezetekből áll. A KDSZSZ 2017. év januárjában, egy új program (célkitűzések) elfogadásával kívánja vonzóbbá tenni a közlekedés területén működő szakszervezetek számára a szövetséghez történő csatlakozást. Hosszabb távon a KDSZSZ el szeretné érni, hogy a közlekedési ágazatban elaprózódott és ezáltal legyengült érdekvédelem, a szövetségre lépéssel is megerősödjön.

Az AKSZSZ utolsó határozatában kimondta, hogy egyetért a KKSZ 45 %-os két év alatt megvalósuló bérkövetelésével. A hamarosan elinduló bértárgyalásokon a KDSZSZ a VOLÁN társaságoknál az 50 %-os bérfelzárkóztatás – három év alatt történő – megvalósítását fogja követelni. Felvállalva az AKSZSZ korábbi bérfelzárkóztatási igényét és az azzal kapcsolatos álláspontját.

Az Elnökség arról is határozott, hogy abban az esetben, ha a bértárgyalások nem hozzák 2017. január 31. napjáig azt az eredményt, amivel a munkavállalók is elégedettek lennének, akkor 2017. február 15. napjával érvényesítik az addig a szakszervezetnél letétbe helyezett munkavállalói felmondásokat.

Mivel az AKSZSZ által korábban meghirdetett sztrájkot – a Fővárosi Törvényszék ítélete alapján – fizikailag is képtelen volt a Szövetség megtartani, ezáltal bebizonyosodott, hogy hathatós és jogszerű sztrájkot a VOLÁN társaságoknál képtelenség tartani, ezért az elnökség úgy döntött, hogy tömeges felmondás letétbe helyezésére kéri fel azokat a munkavállalókat, akik egyetértenek az 50 %-os bérfelzárkóztatással.

Az akció 2017. január 2. napjával kezdődik és párhuzamosan fog folyni a bértárgyalással és egy hónapunk lesz arra, hogy egy pár ezer felmondással kikényszerítsük a szakma bérfelzárkóztatását!

Dobi István

AKSZSZ elnök

Megosztás:
  • 348
  • 0