A SZAKSZ, 2013. május 13-án kérte a Pannon Volán Zrt. vezérigazgatóját, hogy a munkavállalók bejelentései alapján rendeljen el vizsgálatot azzal kapcsolatban, hogy Vogyicska Zsolt forgalmi üzemvezető alkalmas-e a jelenleg betöltött beosztásában, a munkavállalók irányítására. A vizsgálat a mai napon, egy kéttagú bizottság közreműködésével elkezdődött, amit Micskey Tibor termelési igazgató úr vezetett. Igazgató úr egy kicsit túl lőtt a célon, mivel a meghallgatás során egy előre gyártott és konkrét 7 pontot tartalmazó, névvel és aláírással ellátott adatlap kitöltésére kötelezte a munkavállalókat.

Mindezt tette úgy, hogy figyelmen kívül hagyta az Mt. 10. §-át, ami tilt minden olyan munkáltatói magatartást, ami a munkavállalókat olyan nyilatkozattételre kötelezné, ami a személyéhez fűződő jogát sértené. Ebben az esetben ez az adatkezelés egyértelműen sérti a munkavállalók személyéhez fűződő jogát, mert arra kötelezték a munkavállalót, hogy a munkáltatói jogkörgyakorlójának munkáját, vezetési gyakorlatát és személyiségét véleményezze, azzal kapcsolatban kritikát fogalmazzon meg.

Arról sem biztosította a munkáltató a meghallgatott munkavállalókat, hogy az adatokat a társaság szigorúan zárt adatként kezeli, és azt a vizsgálat végén megsemmisíti, továbbá, hogy ezt az érintett, vizsgálat alá vont forgalmi üzemvezető azok tartalmát nem ismerheti meg. Az adatlap tartalmát, a felhasználás előtt nem véleményeztették az üzemi tanáccsal és a szakszervezetekkel, ha ezt meg tették volna, akkor elkerülhette volna a társaság ezt a jogsértést.

A mai napon a Pannon Volán Zrt. jogi és stratégiai igazgatójánál az eljárással kapcsolatban a SZAKSZ panasszal élt és kérte annak azonnali leállítását, és az adatlapok zárolását.  Dr. Horvát Zoltán igazgató úr eleget tett kérésünknek. Micskey Tibor termelési igazgatót utasította az adatok zárolására és belső vizsgálatot rendelt el az üggyel kapcsolatban.

Minden érintett munkatársunkat megnyugtatok, akik az adatlapot kitöltötték, és nyíltan fogalmaztak meg jogos kritikát Vogyicska úr magatartásával kapcsolatban, hogy a jövőben a munkavégzésük során számukra ez hátránnyal nem járhat, akárhogy is zárul le a vizsgálat. Természetesen szakszervezetünk ezt folyamatosan figyelni fogja. Egy bejelentéshez hangfelvételt is csatoltak, amin egyértelműen megállapítható, hogy Vogyicska úr az autóbuszvezetők foglalkoztatásával kapcsolatos nyilatkozattétel elutasítása során úgy nyilvánul meg, hogy azok, akik nem írják alá, azt kirúgom. Erre az volt a kérdés, hogy kétszáz buszvezetőt nem lehet egyszerre kirúgni, mire Vogyicska úr úgy válaszolt, majd folyamatosan egymás után rúgom ki őket. Tehát ez az egyik munkavállalói panasz, hogy minden második szava, hogy kirúgom ha ……., hangfelvétellel is bizonyítható. Erre írtuk azt korábban, hogy ha a beosztottjai meglátják, már görcsbe rándul a gyomruk és menekülnek előle.

Szakszervezetünk nagy várakozással várja a vizsgálatok eredményét, konkrétan, hogy Vogyicska Zsolt alkalmas-e üzemvezetőnek és Micskey Tibor igazgató úr megsértette-e a hatályos jogszabályokat az eljárás során.

Dobi

Megosztás:
  • 446
  • 0