Tisztelt Vezérigazgató Úr!

Szakszervezetünk támogatta Önt a társaság élére történő kinevezésében, de az elmúlt hónapokban tett lépései miatt megvonjuk a bizalmat Önnel szemben.

Az okok, ami alapján meghoztuk döntésünket az alábbiakban, foglalnánk össze.

 

A Közúti Közlekedési Szakszervezet Kapos Volán Alapszervezetével Ön 2010. évre részleges bérmegállapodást kötött. Szakszervezetünk álláspontja szerint a 2010. évi kereset és jövedelemfejlesztésről szóló megállapodásokból eredően jövedelemfejlesztésre csak akkor kerül sor, ha az OÉT 2010. évre vonatkozó keresetfejlesztési ajánlásának felső mértékével – 4,6% – számított átlagkereset fejlesztésnek megfelelő költségkihatású keresetfejlesztést hajt végre a munkáltató 2010. január 01. napjától valamennyi munkavállalót érintően.

Az írásbeli megállapodásban foglaltakat Ön szakszervezetünktől eltérően értékelte és tudomásul vette, és egyetértett abban, hogy jogi úton érvényesítse a szakszervezet a bérmegállapodásban foglalt követelését. ( A továbbiakban: bérper)

A bírósági eljárás megindítását megelőzően létrejött és a Somogy Megyei Bíróságon jogerősen bejegyzésre került a Kapos Volán Autóbusz-közlekedési Szakszervezetet ( KVASZ ).  Az alakulási iratok szerint a Kapos Volán Autóbusz-közlekedési Szakszervezetet a Közúti Közlekedési Szakszervezet Kapos Volán Alapszervezete jogutódjaként hoztuk létre, Ön ezt „jóhiszeműen” elfogadta tudomásul vette és megkötötte a Kollektív Szerződést a Kapos Volán Autóbusz-közlekedési Szakszervezettel.

A munkakapcsolatban mindaddig nem is volt probléma, amíg szakszervezetünk nem indította meg a százmilliós nagyságrendű bérköltség növekedéssel fenyegető peres eljárást.

És itt kezdődtek a gondok, ugye Vezérigazgató Úr!

Rájöttek, hogy amennyiben a KVASZ ezt a pert megnyeri az súlyos problémákat okozhat a társaság gazdálkodásában.

Kapóra jött Önnek, hogy a KKSZ vitatja a KVASZ jogszerű kiválását és jogutódlását. ezért a bérpert minden áron igyekezett megakasztani., kérte az eljárás felfüggesztését  a jogutódlás tisztázásáig.

Ezek után érdemes lenne elgondolkodnia azon, hogy ha Munkaügyi Bíróságnál tett nyilatkozata alapján szakszervezetünket nem ismerte el jogutódnak, akkor a nyilatkozata után miért írt alá szakszervezetünkkel Kollektív Szerződés módosítást.?

A helyes és gondos eljárás nem az lett volna, ha ilyen Ön által is vitatott helyzetben nem Kollektív Szerződés módosítást ír alá, hanem felmondja azt?

A 2011.március 25-én megtartott SZIB.-ÜT. együttes ülésen, ha visszaemlékszik, Ön kijelentette, hogy a társaságnál aláírt kollektív szerződés érvényességét megvizsgáltatja szakértőkkel és a további lépésekről a társaság vezetése annak ismeretében fog dönteni. A testület tagjai előtt Ön kijelentette, hogy a kollektív szerződés egyes elemei a munkáltatóra nézve jelentős hátrányokkal járnak és ezen is változtatni kellene. Foglalkozott a „hosszú” fordák megosztásával is és bejelentette, hogy ha nem tudja a munkáltató elérni a KSZ módosítást több mint ötven embernek kell a munkaviszonyát megszüntetni. Az már csak hab a tortán, hogy a Balatonszárszói üdülő napi térítési díját jelentősen emelni kell, mert a társaság nem tudja a működést úgy finanszírozni, hogy az után adót kell fizetnie.

Ezek után mire számít, mit fognak tenni a munkavállalók?

Semmi mást, csak az elért eredményeket, juttatásokat akarják törvényes eszközökkel megvédeni, biztosítani.

Sajnálatos, hogy amikor Ön a KKSZ Kapos Volán Rt. Alapszervezete tisztségviselőinek megválasztásáról és arról, hogy a Kapos Volán Zrt.-nél két szakszervezet működik tudomást szerzett ismételten a konfrontációt választotta akkor, amikor úgy nyilatkozott, hogy  a munkáltató által levonandó szakszervezeti tagdíjat szakszervezetünk részére történő átutalását fel fogja függeszteni.

Sajnálatos, hogy a KKSZ  Katona László SZIB elnökhöz intézett  és részemre is megküldött – egyébként elfogadhatatlan hangnemű – levélben „ üdvözölte” tagjai „visszatérését”, meglepő módon még  büntetőjogi igény érvényesítését is kilátásba helyezett. ( ! ?)

Tisztelt Vezérigazgató Úr!

Szerintünk ebben az esetben nem az a megoldás, hogy törvénytelen eszközökkel élve a KVASZ tagjai által befizetett tagdíjat a munkáltató nem utalja szakszervezetünk bankszámlájára, hanem az, hogy korrekt módon megtárgyalva a vitás kérdéseket a felek a problémák megoldásra törekedjenek.

Kérem, hogy fentiek szellemében képviselje a társaság érdekeit és működjön együtt szakszervezetünkkel. 

Kaposvár, 2011. április 4.

 

Tisztelettel:

Dobi István

 

Megosztás:
  • 261
  • 0