A SZAKSZ 2016. július 15-én levélben kereste meg az ÉMKK Zrt. Üzemi Tanácsát és kérte az elnöktől, hogy adjon a szakszervezet számára tájékoztatást, hogy mikor véleményezte az üzemi tanács, a társaságnál 2016. augusztus 1. napjával hatályba léptetésre kerülő autóbuszvezetők munkaköri leírását és azzal kapcsolatban a testületnek munkáltató felé milyen tartalmú észrevételei voltak. Papp Bertalan elnök, a mai napig nem válaszolt a SZAKSZ megkeresésére! Ez a magatartás azt igazolja, hogy az ÉMKK Zrt. Üzemi tanácsa nem kíván a SZAKSZ-al, mint reprezentatív szakszervezettel együttműködni.

 

 

A munkavállalók által a SZAKSZ részére megküldött 6 oldalas munkaköri leírást áttanulmányozta és abban több olyan szakaszt is találtunk, aminek a törvényi keretek között történő betartatása aggályosnak tűnik. A SZAKSZ azzal sem ért egyet, hogy az ÉMKK Zrt. hat oldalas munkaköri leírásban határozza meg az autóbuszvezetői feladatokat és felelősségek körét. Ennek azért sincs értelme, mert a társaság belső utasításai és szabályai részletesen foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel és írják elő azokat a feladatokat és kötelezettségeket, amit a munkavállalóknak a munkavégzésük során be kell tartani.

 

A fenti kifogásaink alapján a munkaköri leírással kapcsolatban a munkáltatónál konzultációt kezdeményezünk 2016. augusztus 1. napján.

 

Abban az esetben, ha 2 000 autóbuszvezetőnek 6 oldalas munkaköri leírást adnak ki 2 példányban, akkor 24 000 A/4 papírt használ fel az ÉMKK Zrt. Abban az esetben pedig, ha azt módosítani kell, akkor ez a tetemes papír felhasználás csak növekszik.

 

A papír „pocséklásban” még mindig a KMKK Zrt. áll az első helyen, mivel korábban kb. 1 500 autóbuszvezetőnek 16 oldalban foglalta össze a munkaköri leírását. Számoljunk egy kicsit, abban az esetben, ha 1 500 munkavállaló esetében két példányban kinyomtatják a munkaköri leírásokat, akkor 48 000 db. A/4 papírt használt fel a társaság. Döbbenetes!

 

Mivel magyarázható az, hogy a fent említett két társaság úgy döntött, hogy 6, illetve 15 oldalban kell az autóbuszvezetők feladatát és kötelezettségeket meghatározni?

 

Miért van az, hogy a DDKK Zrt. 3 oldalas munkaköri leírásban biztosítva látja az autóbuszvezetők maradéktalan foglalkoztatását, mivel ennél a társaságnál a munkaköri leírás 3 oldalban összefoglalva került kiadásra.  


A SZAKSZ úgy ítéli meg, hogy az ÉMKK Zrt. Üzemi Tanácsa nem megfelelően képviseli a munkavállalókat a társaságnál, ezért szakszervezetünk augusztusban elkezdi a munkavállalók körében az aláírásgyűjtést az ÜT tagjainak visszahívására. Abban az esetben, ha a munkavállalók 30 %-a aláírásával támogatja az ÜT tagjainak visszahívását, akkor erről választást kell az ÉMKK Zrt-nél tartani.

 

A munkavállalók akkor döntenek helyesen, ha olyan üzemi tanácsot választanak, aminek a tagjai a működésük során egyértelműen a munkavállalók képviseletét látja el.

 

 

Dobi István

elnök

Megosztás:
  • 229
  • 0