Szakszervezetünk a mai napon értesült arról, hogy az ÉMKK Zrt.-nél 2015. március 5-én az SZSZBMKSZ kivételével, a többi képviselettel rendelkező szakszervezet aláírta a 2015. évi bérmegállapodást. A munkáltató a megállapodás előtt nem tájékoztatta a szakszervezetet arról, hogy a hivatalosan – többszöri időpont módosítással – kiküldött meghívó alapján a régióban, a fent említett napon elkezdődnek a 2015. évi bértárgyalások. A SZAKSZ érdeklődve várja, hogy mi szerepel az aláírt bérmegállapodásban.

 

Mindezek után a SZAKSZ követeli, hogy a KKSZ a honlapján Baranyai elnök úr tegye közzé az általa is aláírt alágazati bérmegállapodást. Ez azért is fontos lenne, hogy a munkavállalók ellenőrizni tudják, hogy szerepel-e a megállapodásban a 3,12 %-os bértömegfejlesztés, amiről korábban a KKSZ elnöke az általa kiadott tájékoztató röplapjában írt.

 

Az is lényeges, hogy az ÉMKK Zrt. bérmegállapodásában milyen mértékű alapbéremelésben állapodtak meg, a munkáltatóval titokban – az SZSZBMKSZ-t mellőzve – a szakszervezetek.

A SZAKSZ érintett az ÉMKK Zrt.-nél történő érdekegyeztetésben, mivel 2015. március 7. napján Hajdú-Bihar megyében megalakult a megyei alapszervezete.

 

 

 

 

Dobi

Megosztás:
  • 234
  • 0