Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter és Fónagy János kormánybiztos, parlamenti államtitkár villamosenergia-ipari, közösségi közlekedési és vízügyi közszolgáltatási érdekképviseletek vezetőivel találkoztak 2012. október 19-én, Budapesten, a LIGA Szakszervezetek székházában. A tárcavezető elmondta: a Kormány munka alapú gazdaság felépítésére törekszik, intézkedéseivel elsősorban a munkahelyek megőrzését, újak létesítését igyekszik elősegíteni.

Papp Zoltán, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke, majd Kiss László, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke elsőként a vasúti menetkedvezmény (főként a nemzetközi menetkedvezmény és a nyugdíjba vonulók menetkedvezménye) rendbetételének szükségességét vetették fel. A szakszervezetek kívánatosnak tartják a MÁV-csoport átalakítását célzó, végleges stratégia kialakítását és következetes megvalósítását.

Fürjes József, a Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke kifejtette, hogy a szakszervezet – megalapozott szakmai véleményüknek megfelelően – támogatja a víziközmű-törvényben megjelenő integrációs törekvéseket, sürgette ugyanakkor a végrehajtási szabályok elfogadását.

Csorba Attila, a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet elnöke felvázolta a repülőtér üzemeltetésével kapcsolatban tapasztalt problémákat. A szakszervezet álláspontja szerint a földi kiszolgálásban résztvevő cégek számát korlátozni kellene. Meggyőződésük szerint valamennyi érdekeltnek a repülésbiztonságot kell elsősorban szem előtt tartania.

Gál Rezső, az Egyesült Villamosenergia-ipari Szakszervezeti Szövetség elnöke – a LIGA Szakszervezetek társelnökeként – sürgette az ágazatban létrejött szociális párbeszéd fórum megerősítését. A villamosenergia-ipar problémáit érintve aggodalmát fejezte ki a szektorban végrehajtott kiszervezések anomáliái miatt.

Hoffmann Antal, a Békés Megyei Közlekedési Szakszervezet elnöke és Dobi István, a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet elnöke támogatják a Volán-társaságok átalakítását. Egyben kifejezték igényüket arra, hogy az érintett szakszervezeteket vonják be a folyamatba.

Németh Lászlóné elmondta, a közösségi közlekedés átalakításához források szükségesek, azonban a kormányzat eleve nagy terheket örökölt. A minisztérium célul tűzte ki, hogy mind a vasúti, mind az autóbusz-közlekedés átalakítása konfliktusmentesen menjen végbe. A légiközlekedést érintve reményét fejezte ki, hogy a munkavállalók tisztában vannak azzal, hogy a kormány minden tőle telhetőt megtett az érintett vállalatok és munkahelyek megmentése érdekében.

Fónagy János parlamenti államtitkár álláspontja szerint a kormány évtizedes hiányosságokat pótolt, egyebek mellett például az egységes személyszállítási törvény és a víziközmű-törvény megalkotásával. Az autóbusz-közlekedés szakszervezeteinek felvetésére reagálva felhívta a figyelmet arra, hogy hagyományos üzemű autóbusz beszerzése uniós forrásból jelenleg nem finanszírozható.

A konzultációt a tárca hatáskörébe tartozó ágazatokban működő szakszervezetek kezdeményezték, felkérésüket Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke juttatta el a minisztériumhoz.

Forrás: Liga Szakszervezetek.hu

Megosztás:
  • 218
  • 0