A mai napon a társaság, a KKSZ és a Munkástanáccsal aláírta a 2018. évre szóló keresetfejlesztésről szóló bérmegállapodást. A megállapodás tartalmazza azt, hogy az ÉMKK Zrt. 2018. évben 12,95% mértékű bértömeg fejlesztést valósít meg a bázishoz – 2017. éves számviteli bérköltséghez – képest, amely magába foglalja a garantált bérminimumra történő ráállás bértömeg igényét is.

 

A SZAKSZ korábban úgy foglalt állást, hogy a fizikai állománycsoportnak (autóbuszvezetők, karbantartó szakmunkások) 15%-os mértékű személyre szóló alapbéremelést tartana elfogadhatónak. Ettől a munkáltató elzárkózott és a KKSZ, valamint a Munkástanács sem támogatta szakszervezetünk előterjesztését.

 

A SZAKSZ azzal sem értett egyet, amit a mai napon aláírt bérmegállapodás 4. pontja tartalmaz, hogy a bértarifa táblára történő ráállást követően, a jogkörgyakorlók döntik el a további bérfejlesztés mértékét.

 

Itt kértük a munkáltatót, hogy konkrétan tartalmazza a bérmegállapodás azt, hogy átlagosan – a társaság bértömegfejlesztésén belül – állománycsoportonként milyen mértékű keresetfejlesztésről van szó és ez alapján legyen egy minimum érték meghatározva, amit minden munkavállalónak meg kell adni a differenciált bérfejlesztés során.

 

Ezen kérésünk mellett sem álltak ki a szakszervezetek és a munkáltató sem tudta elfogadni azt, hogy a mértékek szerepeljenek a megállapodásban.

 

Ezek után a SZAKSZ úgy döntött, hogy az ÉMKK Zrt-nél nem kíván részese lenni az aláírásra kerülő bérmegállapodásnak.

 

Jövő héten a mai napon megkötött bérmegállapodás tartalmáról a tagjainkat, kifüggesztéssel fogjuk tájékoztatni.

 

 

Dobi István

elnök

Megosztás:
  • 221
  • 0