A Gemenc Volán Zrt. üzemi tanácsának elnöke, a mai napon a SZAKSZ elnökének címzett levelében azt állította, hogy idézem: „a kollégáim, munkatársaim nem gyerekek, hanem józan gondolkodású felnőtt emberek, nem szorulnak gyámság alá”. Ezzel egyetértek, ezt részünkről soha senki nem kérdőjelezte meg. Azt is írja Sáhó úr, hogy a SZAKSZ-ból történő kilépésüket a munkavállalók önmaguktól tették meg és ezt a döntést, semmilyen befolyásolás nem előzte meg.  Ezek szerint a Gemenc Volánnál soha sem fordult elő, hogy bárki is befolyásolta volna a munkavállalók döntését. Akkor, – az alábbiakban olvasható – a 2011. tavaszán a fórumra bejegyzett hozzászólást ajánlom mindenki figyelmébe. Annak idején és most is nagyon sokat jelentett nekünk ez a levél, és az abban megfogalmazott gondolatok.

manitou 2011. március 23. szerda, 08:01

Nyílt levél Dávid Györgynek!

Tisztelt Dávid György!

Engedje meg, hogy munkájához sok erőt, egészséget és nem utolsó sorba sikereket kívánjak, így ismeretlenül és névtelenül is.

Ön megszólított egy olyan réteget, amely „támogatta” a KKSZ által (vezetők nyomására) kezdeményezett ún. aláírásgyűjtést, amely felhatalmazta a munkáltatót arra, hogy bérkompenzációt hajtson végre (ami amúgy is a kormányrendelet miatt kötelessége), ami valóban nem béremelés!

Levelében leírtakkal minden józanul gondolkodó egyetért, amit abban kifejez az az utolsó szóig igaz.

De.

De az a munkavállalói réteg, amely ezt a „paktumot” aláírta nem úgy gondolkodott mint Ön. Önöket nem lehet megfélemlíteni, Őket igen.

Sajnos nem kell leírni azt sem, hogy milyen világot élünk ami ugyebár a szűkebb környezetünkben is megmutatkozik (az előző rendszerből visszamaradt tanulatlan, diktatórikus, szociálisan- és a piac iránt egyaránt érzéketlen vezetők, illetve ezek érdekemberei akik hasonló kvalitásokkal vannak felvértezve, illetve még képzetlenebbek mint mentoraik, mert ugye a vakok között a félszemű a király).

Ön megbántotta ezeket az embereket. Azokat akik anno többségként szavazták meg Önöket a KKSZ-el szemben. Ne tegye ezt. Tudja az üzleti életben van egy mondás:”jobb elsőnek lenni a piacon, mint jobbnak” Ez eddig mindig bevált, pl.: Coca-Cola, a mai napig piacvezető mert Ő volt az első….annak ellenére, hogy rengeteg más által gyártott Cola van a boltokban.

Önök most elsők!!!  Az első független szervezet. Becsüljék meg és használják ki!!

Ne lépjenek elődeik nyomdokaiba és ne hagyják magukat lekenyerezni különböző gesztusokkal és ne forduljanak sajátjaik ellen. Az említett szavazás titkos lehetett, az aláírásgyűjtést a fent említett vezetők intézték. Ugye érzi a különbséget? Engedje meg, hogy mint az előszóban így a végén is nagyon sok sikert kívánjak céljai eléréséhez.

Dobi

Megosztás:
  • 274
  • 0