Egyáltalán, ha megtartotta?!
A tegnap megjelent VOLÁNBUSZ Zrt. hírlevelében közöltekkel kapcsolatban, több a társaságnál működő szakszervezet úgy nyilatkozott, hogy a Volánbusz Közlekedési Szakszervezet (VKSZ) egyedül nem állapodhatott volna meg a munkáltatóval, azokról a feltételekről és mértékekről, ami alapján a VOLÁNBUSZ Zrt., a bérmegtakarítás maradványát fogja a napokban kifizetni.
Szakszervezetünkhöz több olyan információ is eljutott, hogy a VKSZ egy hónap múlva már nem fog rendelkezni azzal a – tagdíjat is fizető – tagsággal, ami alapján, 2019. október 1. napján megállapításra került a kollektív szerződéskötési képessége.
Elgondolkodtató, hogy állítólagosan a VKSZ 2000 fő taglétszámmal sem rendelkező szervezetként, figyelmen kívül hagy két olyan szakszervezetet (KKSZ, KDSZSZ) amely szervezetek együttesen 10 000 fő taggal rendelkeznek.
Ez a két szakszervezet a VOLÁNBUSZ Zrt. hírlevelének megjelenése után értesült a megállapodásról és ezzel a magatartásával a VKSZ felrúgta a Volán Szakszervezetek Egyeztető Bizottsága tagjaként vállalt kötelezettségét.
Ezek után a VKSZ felé megszűnt a bizalom és a szakszervezet egyoldalú döntése miatt Szövetségünk úgy gondolja, hogy ezzel a meggondolatlan lépéssel a VKSZ a munkavállalók többségét kiszolgáltatta a VOLÁNBUSZ Zrt-nek.
A KDSZSZ, a VKSZ és a VOLÁNBUSZ Zrt. között aláírt megállapodás miatt kialakult helyzetet, a Választmány a holnapi ülésén értékelni fogja, és határozatot fog hozni a további lépésekről, hogy a kisebbség ne dönthessen a többség sorsáról, jövőjéről.
Dobi István
KDSZSZ elnök


Megosztás:
  • 345
  • 0