Az alábbi bejegyzést olvastam a mai napon, a fórum oldalán: Most egy kicsit szakmaibb leszek. A kormány intézkedéseivel igyekszik meggyengíteni a szakszervezeteket. Ez számomra érthető. De az, hogy saját magatokat véreztetitek ki, enyhén szólva is, butaság. Részletesebben: Foggal-körömmel arra kellene törekednetek, hogy egységesek legyetek. Erre, az összefogás helyett, a fórumon sorra jelennek meg olyan bejegyzések a társszakszervezetről(KKSZ),amelyek a moderálási alapelvek határait súrolják. A Szakszervezet Ti vagytok ! Kritikát így magatokról mondtok. Aki szembe jön veletek a buszával, az nem SZKSZ-s vagy KKSZ-s, hanem a kollégátok, vagy ne adj Isten, sok esetben a barátotok. A tisztségviselőitekre bízzátok a fületeket és a szátokat(mivel ennyien nem mindig lehettek ott adott helyen, adott időben) . Az agyatokat azonban tartsátok meg magatoknak! Ha nem lesz összefogás, már most boritékolhatjátok a Szakszervezet vereségét.

Karinthy

Tisztelt Karinthy Kolléga!

Nagyon örülök a bejegyzésének! Ez számomra nagyon izgalmas téma, vagyis a szakszervezetek összefogása. Egyetértek, és nem vitatom azon megállapítását, hogy a mindenkor hatalmon lévő kormány Magyarországon nem abban volt érdekelt, hogy a szakszervezetek összefogjanak és erősek legyenek. Ez tapasztalható most is, hiszen azzal, hogy egy konföderációt nagyon jó helyzetbe hoznak a milliárdos támogatással,  az is egybe esik azzal a megállapításunkkal, hogy a szakszervezetek közé mindig éket tudott verni a hatalom. Azt a megállapítását is elfogadom, hogy ez a kormányzati magatartás érthető.

Az is megér egy misét, hogy ki mennyire érdekelt abban, hogy ez a megosztottság fennmaradjon és a mikro szinten, vagyis a munkahelyeken is a szakszervezetek egymással szemben álljanak. Ahogy Ön írja „saját magatokat véreztetitek ki”. Igen, ez enyhén szólva is butaság! De ne enyhén szólva fogalmazzuk meg! Ez tragédia és arról tesz tanúbizonyságot, hogy a munkások annyira elfásultak, belenyugodtak ebbe a helyzetbe, hogy nem képesek magukról lerázni legalább az egyik béklyót, ami Őket a kizsákmányolás ezen a szintjén tartja. Miért is? Mert sok szakszervezet – tudatosan, vagy butaságból – asszisztál a munkáltatónak, ahhoz, hogy a munkás még a fejét se merje felemelni és szembe nézni szomorú helyzetével. Persze ezeket a szervezeteket nem is lehetne szakszervezetnek hívni!

Ön tud arról, hogy mint SZAKSZ elnök, hányszor kíséreltem meg, hogy a Volán társaságoknál működő szakszervezetek összefogjanak? Tud arról, hogy egy ilyen összefogási kísérlet során a KKSZ elnökének Varga úrnak az volt a válasza, hogy előbb fizessen a SZAKSZ 3 millió forintot, mint elmaradt tagdíjat a KKSZ-nek és utána lehet szó az összefogásról. Arról, hogy jogos-e a KKSZ elnökének a követelése, arról valószínűleg a Kaposvári Járásbíróság 2013. november 19-én dönteni fog. Ön szerint is az összefogás lehetőségét vélt, vagy valós pénzügyi követelésekhez kellene kötni? Amikor pedig a Munkástanácsot is szerettük volna szövetségesünknek tudni, a Munkástanács csak úgy vállalta volna velünk a közösséget, ha a megalakuló szövetség felveszi a Munkástanács nevet. Még számtalan példát tudnék felsorolni, de szerintem semmi értelme. Arról is szólhatnék, hogy a KKSZ tagszervezetei – aminek a SZAKSZ jogelődje is 19 évig tagja volt, ezért tudhatom – soha sem tudott 100 %-ban demonstratívan kiállni, a követelései mellett. Ez is befolyásolta annak idején a KKSZ Somogy megyei alapszervezetének döntését, amikor a tagság egyöntetűen a KKSZ-ből való kilépés mellett szavazott.

A KKSZ sajnos az elmúlt 15 éven belül, számtalan olyan Alágazati Kollektív Szerződés módosításban állapodott meg, a munkáltatói szövetséggel (KKVSZ), amivel hozzájárult ahhoz, hogy a társaságoknál oly mértékben csökkentették az autóbuszvezetők munkaidő alapját, ami jelentős érdeksérelemmel járt. Ez most elég nagy feszültséget okoz a kollégák körében! Az is probléma, hogy a KKSZ nem tájékoztatta erről a tagjait és nem is tudnak, tudtak arról, hogy ezekre a KSZ módosításokra mikor, és miért került sor. A KKSZ és a Munkástanács is folyamatosan tudomásul vette, elfogadta, azon munkáltatói érvelést, hogy azért kell változtatni az Alágazati kollektív Szerződés munkavállalók számára kedvező szakaszait, – persze negatív irányba – mert a Volán társaságok gazdálkodása nem bírja el, azoknak a szakaszoknak a teljesítését. Talán ez az a helyzet, ami a KKSZ és a SZAKSZ között fennálló állandó feszültséget okozza. A KKSZ a mai napig is úgy gondolja, hogy az Alágazati Kollektív Szerződés életben tartásával a munkavállalók érdekét képviseli.

Egyetértünk, a szakszervezet maga a tagság és nem a szűk vezetése!!! Elég nagy baj, hogy a munkás nem ébred öntudatára és a nyugat Európai gyakorlatnak megfelelően, nem alakítja ki azt az érdekképviseleti rendszert a munkáltatóknál, ami egyértelműen értük áll ki és róluk szól. Ez csak akkor fog véleményem szerint megvalósulni, ha minden munkáltatónál egy szakszervezet lesz! Van olyan Volán társaság, ahol 5 szakszervezet működik, Ön szerint ez normális? Mindegyik „szemétdombon” kukorékol egy kis kakas és a munkáltató a székében hátradőlve iszik egy jó kávét, közben gúnyosan nevetve mondogatja, csak így tovább.

Abban az esetben, persze, ha egy szakszervezet másként gondolja az érdekvédelmet és tenni is szeretne a munkavállalók érdekében, ami konfrontációval is jár, akkor idegesen a munkáltató magához hívja a legkedvesebb szakszervezetét és szövetkezik a renitens szakszervezet ellehetetlenítésére. Netán a felszámolására, mert a vadhajtásokat időben el kell vágni!

Igen, abban igaza van Önnek, hogy az elfogadhatatlan, hogy a szakszervezeti vezetők egymással vívott harcában a munkavállalók sérüljenek, munkatársak kerüljenek szembe egymással! Nem kell, hogy így legyen, hiszen a munkavállalók, akik egymás mellet dolgoznak, döntik és dönthetik el, hogy ki képviselje Őket. Miért hagyják, hogy ez, ami most a szakszervezeti mozgalomba tapasztalható, így legyen, netán hosszabb távon fenn maradjon.

Tisztelt Karinthy Kolléga!

Kérem, hogy a SZAKSZ, továbbá az www.akszsz.hu honlapokat kísérje figyelemmel és visszamenőleg publikált cikkeinket is olvassa el. Ez után talán változni fog megítélése a SZAKSZ-ról. Meggyőződhet arról, hogy folyamatosan az összefogás és az egységes demonstratív kiállást szorgalmazzuk a munkavállalók érdekében, a társszakszervezeteknél. Azt a véleményt is fogadja el tőlem, ha a jelenlegi vezetés nem képes, vagy nem akar a tagság érdekében összefogni, akkor a tagságnak el kellene zavarni a kerékkötő a tisztségviselőket.

Bejegyzése megerősített abban, hogy az eddigi munkám nem volt felesleges. Viszont ahhoz még kevés, hogy megvalósuljon az, amit én is nagyon szeretnék, hogy először egy munkáltatónál egy szakszervezet legyen, majd később ezek a szakszervezetek egy szövetséget alkotva álljanak szemben a munkáltatóval és a tulajdonossal, a munkavállalók érdekeit képviselve.

Dobi

Megosztás:
  • 295
  • 0