Több évtizedes szakszervezeti tapasztalat alapján – nem Magyarországon – a munkavállalók, ha úgy érzik, hogy a foglalkoztatás során kizsákmányolják, becsapják őket, általában nem gyengítik érdekérvényesítő képességüket, hanem összefognak, szerveződnek és együttes erővel próbálnak változtatni sanyarú sorsukon.

 

Az ÉMKK Zrt-nél pár hónappal korábban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei munkavállalók körében megjelent két (megvett) személy, akiket a társaság egyik felső vezetője mentorált és agitálták tagjainkat, hogy lépjenek ki a SZAKSZ-ból és létesítsenek tagsági jogviszonyt a Munkástanácsnál, mert a Munkástanács jó kapcsolatban áll a vezérigazgatóval, így ez a szakszervezet az, aki igazán tudja a munkavállalók érdekeit képviselni a társaságnál.

 

A SZAKSZ az ÉMKK Zrt. munkavállalóitól kapott folyamatos információk alapján megállapította, hogy a közel 150 fő átléptetése után a társaságnál egyáltalán nem változtak, javultak a foglalkoztatási szabályok és a munkakörülményeiben sem következett be pozitív változás.

 

Úgy értesültünk, hogy abban az esetben, ha egy KKSZ, vagy Munkástanácshoz tartozó szakszervezeti tisztségviselő, vagy munkavállaló szóvá akarta tenni, hogy milyen problémák tapasztalhatóak a foglalkoztatás területén, ami nagyban meghatározza a munkavállalók elvándorlását is, a szakszervezeti vezetőknek az volt a válasza, hogy nem kellene ezzel foglalkozni, mert ez csak a vezérigazgató haragját váltaná ki.

 

A SZAKSZ az ÉMKK Zrt-nél valódi érdekvédelmet akar létrehozni és működtetni, de a szakszervezetünk kritikáit és egyeztetési kezdeményezéseit a munkáltató folyamatosan elutasítja, kizárja a szakmai egyeztetésekből és már a társaságnál történő megjelenése után pár hónappal a SZAKSZ felszámolását tűzte ki célul.

 

Az ÉMKK Zrt. vezérigazgatója képtelen egy szakmai levél megfogalmazására, vagy nem kezeli partnerként a SZAKSZ-ot, mivel szervezetünk az ÉMKK Zrt. jogi igazgatójától kap választ, a hivatalos leveleinkre. Vajon Pelcz Gábor vezérigazgató a KKSZ és a Munkástanácstól kapott levelekre is a jogi igazgató által válaszol?

 

Az ÉMKK Zrt munkavállalói akkor reménykedhetnek a társaságnál a gyökeres változás bekövetkezésében, ha olyan érdekvédelem létrehozását és működését támogatják, aminek tevékenységét a társaság vezetése nem tudja befolyásolni.

 

Az a szakszervezeti vezető, vagy üzemi tanács elnök, akinek az egzisztenciája egyértelműen a társaság vezetésének jóindulatától függ, ezek a személyek egyáltalán nem akarnak – jól felfogott érdekük védelmében képtelenek – a munkáltatóval ütközni, a tagság és a munkavállalók érdekeinek érvényesítése céljából.

 

 

Dobi István

elnök

Megosztás:
  • 223
  • 0