A munkáltatók – a Volán társaságoknál – a gazdálkodási hatékonyság javítása céljából, 2012. március 30. napján, a hatályos kollektív szerződések több pontját felmondták. A SZAKSZ elfogadhatatlannak tartja, hogy a társaságok, a gazdálkodási problémáiknak a kezelését, az élő munkaerőre fordított költség és a munkahelyek számának – valószínűsíthető – további csökkentésében látják, és ez lehet a megoldás a társaságok számára a hatékonyság javítására.
Az állam által megrendelt, a közösségi közlekedés szolgáltatásának alapvető működési kritériuma a bevételek és kiadások közötti különbség finanszírozása (veszteségfinanszírozás), főleg ott, ahol az utazási tarifák megállapítása politikai kérdés. Ebből az következik, hogy ha az állam szociális alapon határozza meg a tarifákat, akkor a Volán társaságoknál keletkező veszteséget ne az ott dolgozókkal „fizettessék” meg.
A felmondott szakaszokból, a SZAKSZ számára egyértelművé vált, hogy a munkáltató a foglalkoztatás szabályainak szigorításával és a munkaidő beosztásának változtatásával a munkavállalókra nézve hátrányos, új szabályzók bevezetésével kívánja elérni, a hatékonyabb működést. Ez azt jelenti, hogy a feladatot kevesebb munkavállalóval kívánja ellátni, ami odáig is vezethet, hogy az autóbuszvezetők esetében – akik nem napi 8 órát dolgoznak – tovább nőne a munkahelyen eltöltött napok száma.
Szakszervezetünk a több hónapos munkaidőkeret alkalmazását is elutasítja, mivel a túlórákat a munkáltató, a vezénylés „trükközésével” egyszerűen a munkaidőkeret végéig eltüntetheti. A SZAKSZ szerint a több hónapos munkaidőkeret alkalmazását, olyan területeken lehet – és kell – alkalmazni, ahol a munkavégzés nem kiegyensúlyozott, az időszakonként, és jelentősen változik. Megítélésünk szerint a közlekedésben, ahol a feladatokat a hivatalosan meghirdetett menetrend alapján végezzük, ezáltal a munka előreláthatóan jól tervezhető, semmi sem indokolja a több hónapos munkaidő keret bevezetését a Volán társaságoknál.
A munkaidő beosztás területén történő szigorúbb, a munkavállalók számára hátrányosabb módosításával sem értünk egyet és nem fogadjuk el pl., hogy a munkaközi szünet nem része a munkaidőnek. A SZAKSZ számára az is elfogadhatatlan és folyamatos „harcot” generál a munkáltatóval, hogy a munkahelyen eltöltött időt nem tekinti munkaidőnek és erre az időre a besorolási bér, csak egy töredék részét számolja el.
A munkáltatók részéről a kollektív szerződések részleges felmondásával szemben rendezni kell a szakszervezetek sorait, és együttes kiállással kell a lehető legjobb eredményt elérni az elkövetkező tárgyalások során. Az alágazoton belül, mindkét fél által elfogadott és mindenki által betartott kollektív szerződésre van szüksége a Volán szakmának.
A munkavállalók számára elfogadható, „jó” megállapodást akkor köthetünk, ha a szakszervezetek összefognak, egyesített erejüket, ha kell megjeleníteni is képesek lesznek, és a tárgyalások során alágazati és munkahelyi szinten az „egyéni” érdekek most és a jövőben sem érvényesülhetnek.
Dobi