Az ÉMKK Zrt. vezérigazgatója egyeztetésre hívta a régióban képviselettel rendelkező szakszervezeteket. A társaság három napirendi pont keretében kíván egyeztetést, konzultációt folytatni a szakszervezetekkel. A SZAKSZ elnöke és az alapszervezetek elnökei részt vesznek az egyeztetésen. A SZAKSZ kérte a munkáltatót, hogy az egyeztetéshez kapcsolódó írásos előterjesztéseket küldje meg az elnök számára, annak érdekében, hogy azt megismerve a szakszervezet is fel tudjon készülni és a társaság javaslataival kapcsolatban, a véleményét egyeztetve kialakíthassa.




Az egyeztetésre szóló meghívó:


Dr. Sárközi György vezérigazgató úr megbízásából tájékoztatjuk, hogy az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. a társaság reprezentatív szakszervezeteinek vezetői és Üzemi Tanács elnöke részvételével


2015. április 27-én 12.00 órai kezdettel


székhelyén (3527 Miskolc, József A. u. 70. központi irodaház I. emelet Kálvin-terem)

1. 2015. évi bérfejlesztési irányelvekkel kapcsolatos egyeztetés,

2. Tájékoztatás a bérkompenzáció alapbéresítéséről, a bérfejlesztés megvalósításának eddigi lépéseiről, és

3. Kollektív Szerződés módosítási javaslattal kapcsolatos egyeztetésére

kerül sor, melyre tisztelettel meghívjuk.”

Megosztás:
  • 287
  • 0