A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet, a mai napon 2012. november 7-én oldalegyeztetésre hívta a Dél-dunántúli régió Volán társaságainál működő szakszervezetek vezetőit. A régió vezetésével megbízott, Bebics János úr, mint a Gemenc, Kapos és a Pannon Volán Zrt. vezérigazgatója, a mai napon elküldött meghívó alapján, 2012. november 14-én 9 órai kezdettel, tárgyalni kíván a társaságoknál képviselettel rendelkező szakszervezetek képviselőivel.

A SZAKSZ a munkavállalók érdekében, oldalegyeztetésre hívja a meghívott szakszervezeti vezetőket, a munkáltatóval történő egyeztetés előtt, hogy közösen alakítsák ki a szakszervezetek a tárgyalási stratégiájukat.

Nagyon fontos és elengedhetetlen, hogy a szakszervezetek összefogjanak és együtt a munkavállalók számára, a lehető legjobb megállapodást kössenek a munkáltatóval. A SZAKSZ a tárgyalások során szeretné elérni, hogy a munkáltató a kollektív szerződés részleges felmondását vonja vissza. Ezek után, egy hosszabb egyeztetés, tárgyalás során a három kollektív szerződésből szülessen egy egységes – mindkét szerződést kötő fél számára elfogadható –  megállapodás.

A tárgyalás folyamatáról, majd végeredményéről tájékoztatjuk a munkavállalókat.

A szakszervezeti vezetők részére elküldött meghívó:


szakszervezet@gemenecvolan.hu‘; konkolym@pannonvolan.hu‘; hofekker.ferenc@tukebusz.hu

Tisztelt Elnök Nő, Urak!

A SZAKSZ  a munkáltatóval történő tárgyalás előtt oldalegyeztetésre hívja a szakszervezetek képviselőit.

Mint Számotokra is ismert időpontban 2012. november 14-ére a munkáltató a Dél-dunántúli régióban a Volán társaságoknál működő szakszervezeteket egyeztetésre hívta össze.

Véleményem szerint ezen a fórumon a kollektív szerződés módosító tárgyalásokkal egy időben, a 2013. évi bértárgyalásokat is meg kellene kezdeni.

Nagyon fontos lenne, hogy egy egységes állásponttal képviseljük a munkavállalókat, és a lehető legjobb megállapodás megkötése érdekében összefogva tárgyaljunk a munkáltatóval.

Ennek érdekében

2012. november 14-én /szerdán/ 8.00 órai

kezdettel a SZAKSZ székhelyén KAPOS VOLÁN Zrt. Kaposvár, Füredi u. 180.  oldalegyeztetést tartsunk.

Megjelenésetekre feltétlenül számítok!

Üdvözlettel: Dobi István elnök.

Dobi

Megosztás:
  • 271
  • 0