A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet csatlakozik a Mozdonyvezetők Szakszervezete által, 2014. december 3. napjára meghirdetett demonstrációhoz, mely a korkedvezmény meghosszabbítását akarja kikényszeríteni a kormánynál. A SZAKSZ közel 100 fővel fog részt venni a Budapesti demonstráción. A mozdonyvezetők mellett az autóbuszvezetőknek is elemi érdeke, hogy a korkedvezmény rendszere fennmaradjon. A kormánynak újra kell gondolni döntését és be kell látnia, hogy 65 – esetleges nyugdíjkorhatár emelés után – 70 éves autóbusz és mozdonyvezetők – a közlekedés-biztonság veszélyeztetése nélkül – képtelenek ellátni feladatukat.

Az járművezetők már 50 év felett magas vérnyomással, szív és keringési, valamint gerincproblémákkal küszködnek és a folyamatos stresszes állapot hatására, náluk különböző tumoros megbetegedések alakulnak ki és mindezek miatt számtalan esetben fordul elő, hogy autóbúszvezető kollégáink nem érik meg a 60 évet.

Kérem az autóbuszvezetőket, akik 2014. december 3-án szabadnaposak, iratkozzanak fel a helyi szakszervezeti képviselőnél és vegyenek részt a Budapesti demonstráción.

Fogjunk össze a mozdonyvezetőkkel és velük együtt álljunk ki érdekeink mellett!

Mutassuk meg, hogy az összefogásunkkal képesek vagyunk befolyásolni és jobb belátásra bírni a kormányt és bízzunk benne, hogy egy sikeres demonstráció a korkedvezmény rendszerének további fenntartását fogja eredményezni!

Dobi

Megosztás:
  • 344
  • 0