Már a tulajdonos MNV Zrt. is egyetért azzal, hogy a „VOLÁN” társaságoknál keletkezett munkaerőhiány felszámolásához szükség lenne egy nagyobb mértékű bérfejlesztésre. Ezáltal megállapíthatjuk, hogy részben sikeres volt a figyelemfelhívásként megtartott „fekete pólós” demonstráció. Információink szerint az MNV Zrt. után a szakminisztérium NFM is támogatna egy több léptékű bérfelzárkóztatást, ami a „VOLÁN” társaságoknál felszámolná a munkaerőhiány miatt okozott foglalkoztatási problémát.

 

Mindezekáltal bízunk benne, hogy a decemberben kezdődő bértárgyalásokon a munkáltatói szövetség KKVSZ 2016. évre szóló bérfejlesztési ajánlata olyan mértékű lesz, ami a korábbi években kötött megállapodásokhoz képest sokkal magasabb értéket tartalmaz.

 

A SZAKSZ és az AKSZSZ továbbra is a három év alatt történő 50 %-os bérfejlesztés mellett áll ki, és a bértárgyalásokon ezt fogja következetesen képviselni.

 

 

Dobi

Megosztás:
  • 246
  • 0