Az elmúlt két napban, több területről a Szövetség tagszervezeteinek tisztségviselői állásfoglalást kértek a központi irodától, azzal kapcsolatban, hogy a VOLÁNBUSZ Zrt. két oldalas tájékoztatását – amit másolatban be is küldtek a titkárságra – az átvétel után aláírhatják-e, vagy a különböző joghelyekre történő hivatkozás miatt, – amit nehezen tudnak értelmezni – annak aláírását tagadják-e meg?
A VOLÁNBUSZ Zrt. ezzel a két oldalas tájékoztatásával az Mt. kötelezettségének tesz eleget, mivel a munkáltató személyében bekövetkező változásról, az átvevő munkáltatónak 15 napon belül a munkavállalót tájékoztatni kell azokról a változásokról, amit ez a két oldalas dokumentum tartalmaz is.
A tájékoztató megismerését és annak átvételét nyugodtan alá lehet írni, mivel ebben semmi olyan szakasz nincs, ami megváltoztatná az érintett munkavállaló korábban megkötött egyéni munkaszerződését!
A mai napon több témakörben, a KKSZ, VKSZ, KMSZ és a KDSZSZ első számú képviselői, megbeszélést folytatott a VOLÁNBUSZ Zrt-vel, ahol a társaságot Bánhidi-Nagy Attila vezérigazgató helyettes képviselte és kijelentette, hogy a fizikai munkakörben dolgozóknál nem lesz munkaszerződés módosítás.
Mindezek által az autóbusz-vezetőknél és a karbantartó szakmunkásoknál sem akarja az átvevő munkáltató (VOLÁNBUSZ Zrt.) az egyéni munkaszerződéseket módosítani. Tehát a munkahelyeken nem kell attól tartani, hogy a munkaszerződések módosítását kezdeményezné a társaság!
A szellemi munkakörben foglalkoztatott munkavállalók esetében lehet számítani a munkaszerződés módosítására és ebben az esetben is úgy foglalt állást a VOLÁNBUSZ Zrt. humán erőforrás vezérigazgató helyettese, hogy a munkáltató kellő időt biztosít arra, hogy az érintett munkavállaló azt átgondolja és jogi szakértő segítségét is igénybe vehessen. Nem kell ott és az adott pillanatban a munkaszerződés módosítást aláírni.
Összefoglalva, a termelésben dolgozó munkavállalók (autóbuszvezetők, karbantartók) jelenleg hatályos munkaszerződés alapján végzik munkájukat a VOLÁNBUSZ Zrt-be történő integráció után is.
A közeli időpontban valószínűsíthetően megalakításra kerülő, VOLÁNBUSZ Érdekegyeztető Fórumában, a munkavállalók képviseletét ellátó négy szakszervezet (KKSZ, VKSZ, KMSZ, KDSZSZ) folyamatosan tárgyalni kíván a munkáltatóval, hogy a kollektív szerződés harmonizációjának (összehangolás), egységesítésének végeredménye a munkavállalók jelentős többsége által – a pozitív tartalma alapján – támogatott legyen.
A tárgyalásokról a Volán Szakszervezetek Egyeztető Bizottsága tájékoztatni fogja a munkavállalókat.
Dobi István
KDSZSZ, SZAKSZ elnök