A tagjaink Veszprém megyéből, nagyon szakszerűen megfogalmazott pontokban tesznek bejelentést azokról a problémákról, amiben a SZAKSZ segítségével gyökeres változást szeretnének elérni. A felvetett problémák között van több olyan is, ami egyáltalán nem magyarázható a társaságok átalakulásával. Mindezek mellett megjegyzem, a társaság vezetésének kellene legjobban képviselni azt az álláspontot, hogy a szolgáltatásban résztvevő autóbuszok műszaki állapota csak olyan lehet, ami nem veszélyeztetheti az utasok testi épségét.



Azt meg végképp elutasítjuk, hogy azért büntetnek bércsökkentéssel egy autóbuszvezetőt, mert megtagadja, a műszakilag kifogásolható járművel a munkát. Hol volt akkor a szakszervezet? Miért nem állt a dolgozó mellé és képviseletével miért nem kezdeményezett jogorvoslatot az ügyben? Miért nem fordult a közlekedési hatósághoz, kérve az autóbusz műszaki vizsgálatát?



Egy tagunk:


„Az alábbiakban leírnám azokat a gondolatokat, amiket a kollégákkal közösen fogalmaztunk meg. Meg szeretnénk kérni a szakszervezetet, hogy az alábbi ügyekben járjon el a nevünkben. Ezek a következők:


    A Volán társaságok egybeolvadása során új Kollektív Szerződés és bérrendszer került bevezetésre. Sok munkavállaló nem érti mi alapján és milyen szempontok szerint történik a bérszámfejtés. Ezért szeretnénk ha az ENYKK Zrt. a részünkre készítene egy olyan tájékoztató dokumentumot, amelyből egyértelműen kiderülne milyen tételekből áll össze a bér és ezek számítási módja. Erre azért lenne szükségünk, hogy ellenőrizni tudjuk a bérszámfejtés helyességét. A januári bérek kifizetése körüli anomáliák sokunkban felvetették azt, hogy nem lett korrekten elszámolva a bérünk. Bár tudjuk, hogy a kollektív szerződésben benne vannak a bérrel kapcsolatos információk, de nem mindenkinek van ideje lapozgatni a Kollektív Szerződést és inkább egy egyszerűsített dokumentumot szeretnénk.


    Szabadsággal kapcsolatban merült fel az a kérdés, hogy jogszerű-e a szabadság a forda elvégzése utáni szabadnapra való kiírása? Jogszerű-e az a gyakorlat, ha a kötelező havi órát teljesítette az autóbuszvezető, akkor még pluszban gyakorlatilag „túlóraként” kerül kiírásra? Az megengedhető-e, ha a munkáltató vezénylése miatt nincs meg az adott hónapra a gépkocsivezető kötelező órája, akkor „órapótlásként” használják fel?


    Szeretnénk megkérni a szakszervezet képviselőit, hogy folytasson le ellenőrzést a jelenlegi fordákkal kapcsolatban, különös tekintettel a vezetési, pihenő, kiállási, az esti munkavégzés befejezése közti idő, valamint a reggeli kezdési idő közötti pihenőidő meglétére. Továbbá bér vonatkozásában arra lennénk kíváncsiak, elszámol-e minden költséget a munkáltató a fordában lévő időkre, vagy van-e olyan tétel ami nem kerül kifizetésre, de jogszerű lenne? Nem vesz-e ki több időt a fordákból ezáltal csökkentve azt az időt ami munkaidőként kéne elszámolnia?


    A Kollektív Szerződésben találtunk olyan rendelkezést, ami hátrányosan érint minket veszprémieket. Kérjük a megállapodás felülvizsgálatát és korrekcióját. (A kifogásolt rész szövegét hétfői napon pontosan leírom a Kollektív Szerződésből és átküldöm)


    A kollégák észrevételt tettek azzal kapcsolatban, hogy a társaság által üzemeltetett KCH-161-es forgalmi rendszámú, Volvo típusú csuklós autóbusz esetében tartósan fennálló műszaki hiba miatt fennáll a balesetveszély lehetősége. A kollégák elmondása szerint olyan tartósan fennálló hibáról van szó, hogy az ajtókat vezérlő elektronika rossz, ezért előfordultak olyan esetek, hogy az ajtó magától becsukódott az utasok fel-leszállása alkalmával. Volt olyan eset amikor egy egyetemista fiatalember fejét zárta oda az autóbusz ajtaja, minek következtében a szemüvege eltört. Az autóbuszt ezért gyakran kell szervizelni. A műhely igyekszik is megjavítani, de mind a mai napig nem sikerült orvosolni a problémát megnyugtatóan. Az autóbusz továbbra is balesetveszélyes, a műhely javítás után mindig kiadja mondván „teszteljék”. Félő, hogy súlyosabb baleset fog történni. Kérnénk a szakszervezetet, hogy első körben az érintett kollégákkal vegyék fel a kapcsolatot további információ szerzéssel kapcsolatban. A nevüket és elérhetőségeiket később átküldöm. A társaság vezetőségével kérjük az egyeztetést ebben az ügyben.


    Egy kolléga esetében  történt az az eset, hogy a fent leírt autóbuszra volt vezényelve. Ő megtagadta a munkavégzést a balesetveszély miatt. Ezt közölte a szolgálattevő diszpécserrel és másik autóbusszal ment ki a fordára. A diszpécser jelentette az esetet a vezetőség felé, aki a munkavállalót bérelvonással büntette. Érintett munkavállaló ezért a helyi járati üzemegység vezetőjéhez ment és közölte a munkamegtagadás okát. Ennek ellenére a vezetőség nem vonta vissza a büntetést. Ez a gyakorlat azért veszélyes, mert előfordulhat az, hogy az a munkavállaló aki nem mer ellentmondani a vezetőségnek ki fog menni járatra az autóbusszal és balesetet fog okozni. Ebben az esetben a rendőrség szigorúan fog eljárni, mivel a KRESZ egyértelműen kimondja, balesetveszélyes járművel tilos forgalomban részt venni. Szeretnénk ha ilyen esetek a közeljövőben nem történhetnének meg. (A kollégát megkértem arra, hogy keresse elő a bérelvonásról kapott dokumentumot, amit amennyiben rendelkezésre áll átküldöm)


    Utaspanaszok kezelése esetén azt kérik a kollégák, ha az utaspanasz szerintük nem megalapozott akkor legyen szembesítés az utas és az autóbuszvezető között.


    Hétvégi munkavégzés esetén nincs biztosítva a logisztikai háttér. Értjük ezen azt, nincs lehetőség izzó, olaj egyéb alkatrész például kapcsoló cseréjére mivel a műhelyben nincs senki. Megoldás lehetne a garázsmesternél elhelyezett kisebb készlet elhelyezése szükség esetére.


    További megbeszélnivalókkal kapcsolatban szeretnénk kérni egy személyes találkozót.”




Dobi

Megosztás:
  • 449
  • 0