A VOLÁNBUSZ Zrt-be történő beolvadás kapcsán, az integráció előtt 15 nappal az átadó munkáltatóknak (DAKK, DDKK, ÉMKK, ÉNYKK, KMKK, KNYKK Zrt.) tájékoztatni kell a munkavállalókat, arról, hogy a munkáltató személyében bekövetkező változás, hogy érinti őket. Az átvevő VOLÁNBUSZ Zrt-nek, pedig az átvétel után 15 nappal kell, hogy a munkavállalókat tájékoztassa az Mt. által előírtak szerint, amit az alábbiakban ismertetünk.

 

Kötelező tájékoztatás

Az Mt. szerint az átadó munkáltató az átszállást megelőzően köteles tájékoztatni az átvevő munkáltatót az átszállással érintett munkaviszonyokból, valamint a versenytilalmi megállapodásokból és a tanulmányi szerződésekből származó jogokról és kötelezettségekről. Lényeges azonban, hogy amennyiben az átadó munkáltató megszegi a kötelezettségét (pl.:a tájékoztatást késedelmesen teljesíti, vagy az teljesen elmarad), a munkajogviszonyból származó jogok és kötelességek ettől függetlenül átszállnak. E körülménynek csupán az átadó és az átvevő munkáltató között a gazdasági egység átadására, illetve átvételére irányuló jogügylet tekintetében van jelentősége.

Ugyanakkor nem csupán az átadó munkáltatónak van tájékoztatási kötelezettsége, hiszen az átvevő munkáltató is köteles az átszállást követő 15 napon belül írásban tájékoztatni a munkavállalókat a változásról, melyet az azonosító adatainak közlésével tehet meg. Ezen felül a munkafeltételek változásáról is tájékoztatni köteles, vagyis az alábbiakról:

a) a napi munkaidőről,

b) az alapbéren túli munkabérről és egyéb juttatásokról,

c) a munkabérről való elszámolás módjáról, a munkabérfizetés gyakoriságáról, a kifizetés napjáról,

d) a munkakörbe tartozó feladatokról,

e) a szabadság mértékéről, számítási módjáról és kiadásának szabályairól,

f) a munkáltatóra és a munkavállalóra irányadó felmondási idő megállapításának szabályairól,

g) arról, hogy a munkáltató kollektív szerződés hatálya alá tartozik-e, valamint

h) a munkáltatói jogkör gyakorlójáról.

Amennyiben az átadó munkáltatónál üzemi tanács nem működik, abban az esetben az átadó, vagy az átvevő munkáltató az alábbiakról is tájékoztatni köteles a munkavállalókat:

a) az átszállás időpontjáról vagy tervezett időpontjáról,

b) az átszállás okáról,

c) a munkavállalót érintő jogi, gazdasági és szociális következményekről, valamint

d) a munkavállalót érintő tervezett intézkedésről.

A fenti tájékoztatásnak az átszállást megelőzően legalább 15 nappal meg kell történnie.”

Forrás: https://jogaszvilag.hu/cegvilag/ha-valtozik-a-munkaltato-szemelye/

 

A tájékoztatások során a munkavállalóknak semmit nem kell aláírni, át kell venni a tájékoztatót, amit dokumentálni sem kell és azt megismerve, tudomásul kell venni annak tartalmát.

 

Az átadás, átvétel az egyéni munkaszerződést nem érinti, akkor munkaszerződés módosítására sincs szükség.

 

A legfontosabb amire oda kell figyeljetek, hogy egyéni munkaszerződést senki ne írjon alá, míg azt nem véleményezteti a szakszervezettel, vagy ha nem szervezett munkavállaló, akkor egy ügyvéddel.

 

 

Dobi István

elnök

Megosztás:
  • 272
  • 0