Felfüggesztették a kamerás megfigyelést a Pannon Volán autóbuszain: erről a munkáltató és a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet kaposvári ülésén született megállapodás. Megírtuk: a társaság olyan járművekre vezényelheti a buszsofőröket, melyeken fénykép-, hang- és filmfelvételt dokumentáló eszközök rögzíthetik a munkavégzésüket. Az érdekvédők erről a dolgozóktól értesültek, s nem támogatták, hogy csak a járművezetőket figyeljék meg.

Dobi István, a szakszervezet elnöke negatív diszkriminációnak tartotta az intézkedést, mivel nem az összes buszra telepítették volna a kamerákat, ráadásul az utasokban is előítélet alakulhat ki a buszvezetőkkel szemben.

– Összességében eredményesnek ítélem a megbeszélést – közölte az elnök. Hozzátette: a munkáltatóval folytatott megbeszélés eredményeként felfüggesztették a kísérleti jelleggel elindított kamerák üzemeltetését. A társaság a szakszervezet álláspontjának értékelése után valamint az üzemi tanács véleményének ismeretében dönt a kamerarendszer további sorsáról.
Dobi István nem akart jóslásokba bocsátkozni az ügy végkifejletével kapcsolatban, ám úgy érzi, megnyugtatóan zárult a kezdeményezésükre összehívott egyeztetés.

Megtudtuk: a szakszervezet akkor nem kifogásolná a kamerarendszer üzemeltetését, ha ezzel a régióban üzemeltetett összes buszt ellátnák. Rövid időn belül erre minimális az esély: a három dél-dunántúli tömegközlekedési vállalatnál ugyanis közel 780 autóbuszt tartanak fenn, s az elnök szerint horribilis összegbe kerülne a technikai fejlesztés.

Generális kérdés

Újabb tárgyalássorozatra készül a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési szakszervezet. Már elkészült a pontos menetrend: várhatóan szeptember 20. után kapják kézhez az új kollektív szerződés tervezetét. Dobi szerint ez a következő hónapok generális kérdése, abban bízik, hogy december 31-ig aláírják a megállapodást.

Forrás: sonline.hu

Megosztás:
  • 611
  • 0