Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetségének Elnöksége, 2014. június 13. napján úgy döntött, hogy „akciószövetségre” lép(ne) a Közúti Közlekedési Szakszervezettel. Az AKSZSZ elnöke a döntés értelmében azonnal kezdeményezte a KKSZ-nél az egyeztetés lefolytatását, amire 2014. június 30-án került sor. A megbeszélésen a KKSZ-t a jelenleg mandátummal rendelkező két alelnök képviselte. Az AKSZSZ elnöke az egyeztetésen egy konkrét kérést fogalmazott meg a KKSZ Választmánya felé, hogy rendezze megromlott kapcsolatát a Szövetség egyik tagszervezetével, a SZAKSZ-al.

Az AKSZSZ képviselője kérte az alelnököktől, hogy a KKSZ soron következő választmányi ülése tárgyalja és hozzon határozatokat azzal kapcsolatban, hogy rendezi-e a SZAKSZ-al a kapcsolatát, beszünteti-e a folyamatban lévő peres ügyeket, és akciószövetségre lép-e az AKSZSZ-el.

A KKSZ 2014. július 8. napján tartotta választmányi ülését, ahol a testület napirendjén szerepeltek a kérdések, de egyikben sem hozott a Választmány határozatot.

Megdöbbenve veszi tudomásul az AKSZSZ elnöksége a KKSZ Választmányának hozzáállását, ami abban nyilvánult meg, hogy a KKSZ egyértelmű választ nem adott Szövetségünk megkeresésére.

Szomorúan kell megállapítanunk, hogy a KKSZ vezetése nem érzékeli, hogy a jelenlegi helyzetben a hozzá tartozó munkavállalókon is, csak egy széles körű összefogás segíthetne és háríthatná el azt a veszélyt, ami a Volán társaságok átszervezésével kapcsolatban a közeljövőben jelentkezni fog.

A Választmány nem volt képes dönteni, ezért az AKSZSZ tudomásul véve a KKSZ burkolt elutasítását, eredménytelennek minősíti az Elnökség határozatában foglaltakat, mely az akciószövetség létrehozását kezdeményezte a KKSZ-nél.

Továbbra is érthetetlen az AKSZSZ számára, hogy a Közúti Közlekedési Szakszervezet vezetése miért gondolja úgy, hogy a 43%-os szervezettségével képes lesz egyedül kezelni a Volán társaságok összevonása, azon belül pedig egyes tevékenységek kiszervezése során keletkező problémákat.

Képes lesz e egyedül megvédeni a munkahelyeket, kollektív szerződésekben elért eredményeket, juttatásokat, a jelenlegi bér és jövedelmi szintet?

Mindezek után innen üzenjük a KKSZ Választmányának, hogy – széles körű összefogás nélkül – (lásd BKV szakszervezetei) nem lesz képes egyedül megbirkózni a feladattal és az-az önbizalomhiány, félelem és megosztottság ami már egyre jobban jellemzi a KKSZ-t, csak egy végeredményt hozhat, a bukást.

Forrás: www.akszsz.hu

Megosztás:
  • 227
  • 0