A SZAKSZ 2014. szeptember 3-án konzultációt kezdeményezett a Pannon Volán Zrt. vezérigazgatójánál az egyes  autóbuszokon felszerelt kép és hang rögzítésére alkalmas kamerás megfigyelőrendszerrel kapcsolatban. Az egyeztetésre a mai napon sor került, ahol a munkáltatói delegációt  a társaság operatív és jogi igazgatója, a szakszervezeti delegációt  pedig az elnök vezette. Az egyeztetés során a felek tájékoztatták egymást az álláspontjukról, ami alapján a munkáltató a kamerarendszer alkalmazása mellett, a szakszervezet pedig annak működtetése ellen érvelt.

A SZAKSZ abban az esetben nem kifogásolhatná a kamerarendszer telepítését és működtetését, ha a Dél-dunántúli régión belül mind a 780 db autóbuszba ez a rendszer beépítésre kerülne.  A munkáltató indokát akkor lehetne elfogadni, ha az utasok mellett a járművezetők testi épségét, és a társaság vagyonvédelmének biztosítását, a megfigyelő rendszerrel minden autóbuszára kiterjesztené.

Az egyeztetésen azon álláspontja mellett is kiállt a szakszervezet, hogy a munkaviszonnyal kapcsolatban az egyenlő bánásmód köveelményét a munkáltatónak meg kell tartani. Ez azt jelenti, hogy az autóbuszvezetők munkavégzésével kapcsolatban csak azonos feltételrendszer alkalmazását állíthatja fel a munkáltató. A szakszervezet attól is tart, hogy a munkáltató intézkedésével az utazóközönség körében is kialakíthat egy olyan véleményt ami a járatszemélyzet negatív megítélését eredményezheti, mivel a munkáltató az autóbuszvezető gazdasági tevékenységét is figyeli a kép- és hangrögzítő rendszeren keresztül.

A SZAKSZ kifogásolta azt is, hogy a munkáltató nem kérte ki a Pannon Volán Zrz. Üzemi Tanácsának véleményét a kép- és hangrögzítő eszközök telepítése előtt.

Mindezek mellett az egyeztetés eredménnyel zárult, mivel a munkáltató a mai nappal a kép- és hangrögzítő eszközök működését felfüggeszti – bár a tájékoztatás és előzetes véleménykérés tekintetében eltérő jogi álláspontot képviselt a munkáltatói oldal  – és az üzemi tanácsot utólagosan tájékoztatja az intézkedésről. A társaság a  szakszervezet által képviselt álláspontok értékelése után, valamint az üzemi tanács véleményének ismeretében fog dönteni a kamerarendszer további „sorsáról”.

A SZAKSZ az egyenlő bánásmód elve alapján kívánja ezt a kérdést kezelni és megoldani. Ez azt jelenti, hogy a munkáltató minden autóbuszvezetőjének a munkavégzését ugyanazon feltételek mellet ellenőrizze.

A társaság képviselője a formaruha juttatás problémáinak a megoldására is igéretet tett, mivel a beszállítóval a szerződés az elmúlt napokban aláírásra került. A megállapodás alapján ez év végéik a Pannon Volánnál a formaruha ellátásban részesülő munkavállalók megkapják a 2013-2014. évi járandóságukat. A munkáltató erre 15 M Ft-ot különített el, ami biztosítja az elmaradott és az idei évre járó formaruhdarabok legyártását és kiosztását a munkavállalók részére.

Dobi

Megosztás:
  • 233
  • 0