A négy megyében működő Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet bejelentette, sztrájkolni fog, ha megvonják a Volán társaságoknál dolgozók és családtagjaik utazási kedvezményét.
Visszavonta a személyszállítási törvényhez benyújtott javaslatát Spaller Endre, a KDNP országgyűlési képviselője, aki azt kezdeményezte volna, hogy vonják meg a vasutasok hozzátartozóitól az utazási kedvezményeket. Ez 180 ezer embert érintett volna.
Spaller Endre az MTI-Hírcentrumnak azt mondta, jogtechnikailag vonta vissza indítványát, de tartalmilag továbbra is fenntartja az abban foglaltakat.

A képviselő javaslatát várhatóan egy hónap múlva újra beterjeszti, amikor is az utazási kedvezmények átalakítása kerül majd terítékre a parlamentben.

A vasutas szakszervezetek korábban erősen tiltakoztak a Spaller Endre által elgondolt átalakításokról, mert szerintük az ingyenes utazás elvesztésével nagyon sok vasutas család kerülne nehéz helyzetbe, hiszen többségük ingázik, és nem biztos, hogy állni tudnák az utazás költségeit.

Arról egyelőre nem tudni, hogyan alakítják át a vasutas kedvezményeket, de az biztos, hogy változtatni fognak rajta. Becslések szerint ugyanis minden második ember valamilyen kedvezményt vesz igénybe, amikor vonaton utazik. Ez az államnak több milliárd forint kiadást okoz, hiszen a kormány ennyi fogyasztói árkiegészítést nyújt a MÁV-nak, hogy kompenzálja a vasúti jegyekre és bérletekre adott 30, 50, esetleg 90 százalékos kedvezményeket.

Az MTI-Hírcentrum szerint valószínűleg a BKV-hoz hasonló megoldást választanak majd a vasúti kedvezmények esetében is, vagyis csak az egyik hozzátartozó részesül majd kedvezményben.

Eközben a Baranyában, Somogyban, Tolnában és Veszprém megyében működő Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet bejelentette, sztrájkolni fognak, ha az Országgyűlés jelenlegi formájában fogadja el a személyszállítási törvényt, és ezzel megvonja a Volán társaságoknál dolgozók és családtagjaik utazási kedvezményét. Jelenleg egy húsz éves munkaviszonnyal rendelkező munkavállaló az ország egész területén ingyen utazhat, aki ennél kevesebb ideje dolgozik a vállalatnál, annak az adott megyén belül nem kell jegyet váltania.

Forrás: Kossuth Rádió Krónika
 

 

 

 
 

 

 

Megosztás:
  • 249
  • 0