A KVASZ elnöksége a mai napon értesült, hogy a KKSZ elnöke Varga István úr, 2011. június 10-én pénteken Siófokon, a Kaposvári Műszaki Üzemnél és a Kaposvári Személyforgalmi Üzemnél tagtoborzó előadást tart munkatársainknak. Azon kollégáink akit érdekel hallgassa meg, akit nem érdekel az pedig egyszerűen maradjon távol a rendezvénytől.

 

Aki részt vesz a „tagtoborzó” gyűlésen kérném kérdezze meg elnök úrtól, hogy:

 

  • A KKSZ miért nem alkalmazta a sztrájk eszközét annak érdekében, hogy a szakszervezetek által megfogalmazott 8 %-os, 2011. évi bérfejlesztés a bértárgyalások eredményeként, a Volán társaságoknál megvalósuljon?
  • A KKSZ miért nem sztrájkol most a mozdonyvezetőkkel együtt az autóbusz-vezetők érdekeit képviselve, június 29-én és július 7-én a korkedvezményes nyugdíj megvédése érdekében?
  • A KKSZ milyen lépéseket tesz a helyi Kollektív Szerződések védelme érdekében, mivel a munkáltatók fontolgatják azok felmondását.
  • A KKSZ egyetért és jogi támogatást nyújt a KKSZ Kapos Volán Rt. Alapszervezetének, a 2010. évre aláírt bérmegállapodás teljesülése tárgyában indítandó bérperben a Kapos Volán Zrt, mint munkáltató ellen?
  • A KKSZ mit akar a Kapos Volánnál dolgozó szakszervezeti tagok 20 éve összegyűjtött vagyonával, igaz-e az, hogy azt magáénak követeli?
  • A KKSZ mikor fogja tudni megvalósítani függetlenségét és egyértelműen a tagság érdekében kifejteni érdekvédelmi tevékenységét?
  • A KKSZ milyen programmal rendelkezik, az mit tartalmaz és a ciklus vége felé, mit tudott abból megvalósítani?
  • A KKSZ Választmányában – mint döntéshozó testületben – hány fő ( 10-11?) nyugdíjas tisztségviselő tölt be jelenleg tisztséget?
  • Igaz-e az, hogy a KKSZ  2009 évben leváltott elnöke és a teljes központi apparátus 17 havi bért vett fel éveken keresztül, ami állítólag jogtalan volt és ennek visszafizetését Varga István, akkor mint alelnök  nem követelte vissza a szakszervezetnek?
  • Igaz-e, hogy a KKSZ jelenlegi elnöke ellen etikai vizsgálat folyik, mer évtizedeken keresztül Alapszabály ellenes működött  a KKSZ Vértes Volán Zrt Alapszervezete, és erről a KKSZ elnöksége nem tudott.
  • Igaz-e az, hogy Varga István elnök úr félrevezette a Választási Bizottságot, mivel jelölésénél nem tájékoztatta a testületet, arról, hogy más szakszervezetben vezető tisztséget tölt be, ami alapján nem is lehetett volna megválasztani a KKSZ elnökének?

És végül én is megfogalmazok egy pár  kérdést. Mit akar a Kapos Volán Zrt-nél Varga István elnök úr? Tagokat beléptetni a KKSZ Alapszervezetébe? Rendben van, próbálja meg, de ezzel a előélettel amivel rendelkezik van erkölcsi alapja arra, hogy Somogy megyében a KKSZ-be tagokat nálunk toborozzon?

Tisztelt Elnök Úr!

Javaslom, hogy mielőtt eljön hozzánk és megszólítja munkatársainkat készüljön fel és a KVASZ-nál jobb alternatívára tegyen javaslatot, mely szervezet sokkal hatékonyabban valósítja meg a munkavállalók érdekvédelmét, mert ha ez nem így lesz megszégyenülve fog visszamenni a KKSZ központjába.

Dobi István

 

Megosztás:
  • 258
  • 0