Az új sztrájktörvény és a személyszállítási törvény egymásra épülő előírásai alapján, a mai Magyarországon a közlekedési dolgozók számára, a jogalkotók megnehezítették a sztrájk szervezését és megtartását. A SZAKSZ annak érdekében, hogy a bíróság ne „kaszálja” el a meghirdetett sztrájkunk megtartását, elfogadta a hatályos jogszabályok értelmezése alapján, a 90 %-os elégséges szolgáltatás biztosítását a sztrájk idejére.

Kérlek Benneteket, hogy ezekkel a feltételekkel is támogassátok a sztrájk megtartását, mivel így is lesz annak hatása azáltal, hogy naponta a régióban indított 5050 járatból 540 járat nem fog közlekedni. Továbbá az öt napos sztrájkot minden hónapban meghirdetjük mindaddig, amíg a munkáltató nem hajlandó az 5,2 %-os alapbéremelésről megállapodni a SZAKSZ-al.

Nincs más megoldás!

Meg kell mutatnunk, hogy mi SZAKSZ-osok magunkért és egymásért kiállunk és megvívjuk bérharcunkat!

Arra is szeretné a SZAKSZ felhívni a közvélemény figyelmét, hogy milyen ország és azon belül milyen sztrájkjog az, ahol a jogszabályok a sztrájk ideje alatt 90 %-ban határozzák meg az elégséges szolgáltatás mértékét! Az EU-ban van még egy ilyen ország? 

A sztrájk – ami elérné célját – a közlekedési dolgozók számára a jelenlegi törvények nem biztosítják, de mutassuk meg, hogy mi SZAKSZ tagok így is képesek vagyunk kiállni, jogos bérkövetelésünk teljesüléséért!

Arról nem is beszélve, hogy több régióban a Volán társaságok összevonásával jelentősen csökkent a munkavállalók bére, és erre a munkáltató nem ad elfogadható magyarázatot!

Ráadásul ezekben a régiókban a munkáltató nem hajlandó olyan megállapodást kötni a szakszervezetekkel, hogy a Volán társaságok egyesülése miatt, a munkavállalók bére és jövedelme személyre szólóan sem csökkenhet.

Nem kellene ezek után a többi szakszervezetnek elgondolkodni azon, hogy szolidaritási sztrájkkal csatlakoznak a DDKK Zrt-nél meghirdetett öt napos sztrájkhoz?

A többi régióban minden rendben van? Ott a munkavállalók elégedettek a bérükkel és a 2015. évre aláírt közép szintű bérmegállapodással, ami éves szinten 1,8 %-os bérfejlesztésről és egy egyszeri 30 000 Ft-os mozgóbér kifizetésről szól.

Dobi

Megosztás:
  • 252
  • 0