A SZAKSZ reméli, hogy a Volán társaságok VOLÁNBUSZ Zrt-be történő beolvadásával véget ér és megszabadul az ÉMKK Zrt. vezetése által indított perektől, amit minden esetben a munkáltató el is veszített. A Fővárosi Törvényszék, 2019. március 12. napján meghozott jogerős ítéletében az első fokú bíróság határozatát helyben hagyta és kimondta, hogy az ÉMKK Zrt. keresete nem alapos.

 

A Törvényszék megállapította, hogy a SZAKSZ nem sértette meg a szakszervezet honlapján megjelent cikkével, az ÉMKK Zrt. jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát. A Törvényszék szerint helyesen állapította meg az első fokú bíróság ítéletében, hogy a SZAKSZ a cikkében sem valótlan tényállítást, sem való tény hamis színben történő feltüntetése nem valósult meg.  

 

Egyszerűen fogalmazva, tehát minden igaz, amit a SZAKSZ cikke tartalmaz! 

http://www.szaksz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=931:2018-02-10-20-39-37&catid=4:fooldal&Itemid=1

 

Az újabb pervesztés 122 100 forintba került az ÉMKK Zrt-nek és ha visszatekintünk az elmúlt évek pervesztési költségeire (elmaradt munkabér, perköltségek), akkor ez – a nettó kifizetett összegek és járulékait tekintve – a bruttó 15 000 000 forintot is meghaladhatta és úgy tudjuk, hogy a folyamatos pervesztéseknek személyi következményei, a mai napig nem voltak.

 

Ezek után érdemes lenne vizsgálni, hogy az ÉMKK Zrt. vezérigazgatójának milyen jogi és humánpolitikai tanácsadói vannak, mivel a munkáltató az elmúlt években a A SZAKSZ-al szemben indított pereket folyamatosan elveszítette. A vezérigazgató egyértelmű felelőssége is felmerülhet, mivel a SZAKSZ-al szembeni negatív magatartása vezérelhette abban, hogy a társaság folyamatosan perelte szakszervezetünket.

 

Következmény, az ÉMKK Zrt. ismételten fizet, mint a katonatiszt!

 

 

Dobi István

elnök

Megosztás:
  • 221
  • 0