Az ÉMKK Zrt-nél Mátészalkán személyforgalmi  üzemvezető  beosztásban dolgozik egy ember, Nagy János, aki mindent megtesz, hogy beosztottjai körében a közutálata folyamatosan fennmaradjon és beosztottjai undorral menjenek minden nap dolgozni. Miért írom ezt? A „fekete pólós” demonstráció előtti napokban és szeptember 21-én is fenyegetéssel, jegyzőkönyvelésekkel és egyéb nyomásgyakorlással próbálta ez az ember elfojtani a munkavállalók szabad vélemény-nyilvánítását.

Ugyancsak ez a személy az aki, évekkel korábban mondva csinált ürüggyel, és jogellenesen – ezt már az első fokon eljáró bíróság megállapította – kirúgta Virág Sándor forgalmi szolgálattevő kollégánkat, aki egy intézkedésével 504 Ft-os kárt okozott a társaságnak.



Ez az ember egy „főnök” és nem munkahelyi vezető, ahogy egyik kollégánk fogalmazott a fórumon közzétett levelében. Olvassátok csak mi szerinte a különbség és mennyire igaza van!


De egy cég csak akkor működhet megfelelően, ha van párbeszéd, tisztelet, figyelem és megbecsülés mindkét fél részéről! Nekünk most sajnos főnökeink vannak csak. Én munkahelyi vezetőt szeretnék!

Tudják mi a különbség a két típus között? Nem? A főnök elvárja a munkát, tudatja milyen büntetésem lesz ha nem végzem jól, a szavai ÉN, TE, a hibást keresi, elvárja hogy tudjam hogyan kell csinálni a munkát, mellette robotolás a munka, elvárja a tiszteletet mert az „jár neki”.


Nézzük a vezetőt, akit én is szeretnék látni magam mellett, mint KOLLÉGÁT: inspirál a munkára, megmutatja mi a jutalmam ha jól végzem a munkát, a szavai MI, a hiba okát keresi, megmutatja hogyan kell csinálni, mellette kaland a munka, TISZTELETNEK ÖRVEND mert jó példával jár elől és rászolgál a tiszteletre!”


Remélem, hogy a cikk olvasása után ez nem csak bennünk, munkásokban ébreszt gondolatokat!


Az ÉMKK Zrt. vezérigazgatója, szeptember 18-án részemre megküldött kioktató és fenyegető levelében kártérítési pert helyezett kilátásba, ha megtartjuk a demonstrációt és ebből a társaságnak kára keletkezik. A levél a társaság jóvoltából olvasható a SZAKSZ fórum oldalán, mivel oda feltöltötte!


Tisztelt Vezérigazgató Úr!


Van Önnek egy beosztottja, Nagy János úr, aki jogellenesen és mondva csinált ürüggyel azonnali felmondással megszüntette Virág Sándor munkaviszonyát. Első fokon eljáró bíróság a munkavállaló munkaviszonyának helyreállítása mellett döntött és a jogerős ítélet, szeptember 29. napján várható.

A SZAKSZ reméli, hogy a másod fokú bíróság is helyben hagyja a korábban, első fokon meghozott ítéletet.


Abban az esetben, ha a jogerős döntés is elmarasztalja a munkáltatót, akkor mit tesz Ön?

Kártérítési eljárást indít Nagy János ellen, aki kb. tíz milliós kárt okozott a társaságnak, a jogellenes munkáltatói intézkedésével?

Vagy, ha vezetőről van szó ott szó sem lehet kártérítésről és a vezető munkaviszonyának megszüntetéséről, ha a társaságnak kárt okoz?

A szakszervezetünknek csak a malmára hajtják azok a felső vezetők a vizet, akik nem szabadulnak meg azoktól a közép vezetőktől, akik a munkavállalókat az elviselhetetlen magatartásukkal elüldözik a társaságoktól, akik pedig még bírják és maradnak elégedetlenek és a szakszervezet felhívásai mellé állnak, ha az akcióra szólítja őket. Sajnos minden régióban vannak ilyen középvezetők, akik felfelé nyalnak és lefelé taposnak rendesen.



Dobi István

SZAKSZ elnök

Megosztás:
  • 710
  • 0