Úgy néz ki Horkai megússza azt, hogy a SZAKSZ feljelentse, mivel csak úgy tudnánk felbujtóként beperelni, ha az okirat hamisításra rávett volt szakszervezeti tagunkat is pereljük és ezt a SZAKSZ nem akarja. Most megúszta a felbujtó Horkai, de ne legyen biztos abban, hogy nem figyeljük! Aki nem emlékezne rá, Horkai rávette egyik volt tagunkat, hogy a váltótársa aláírását hamisítsa rá egy előre elkészített kilépési nyilatkozatra.

Nem nyugszanak a kedélyek az ÉMKK Zrt-nél, mivel a régiós Munkástanács és az ÜT elnöke, valahogy ismételten megszerezték a szakszervezetünknél tagsági jogviszonnyal rendelkezők névsorát és munkaidőben, valamint már azon kívül is fenyegetve agitálnak a SZAKSZ tagság ellen és győzködik kollégáinkat, hogy lépjenek ki a SZAKSZ-ból.

Az ÜT elnöke odáig is elmegy – az érintettek elmondása alapján -, hogy eléggé illuminált állapotban, munkaidőn túl a lakásán hívja fel autóbuszvezető tagjainkat és a kilépésre akarja rávenni Őket. Elhangzik az, hogy ha nem akar rosszúl járni, akkor jobb ha kilép a SZAKSZ-ból és kedvező, több keresetet biztosító forda összeállítását is ígéri az ÜT elnök, ha a tagunk a kilépés mellett döntene.

A fenti állítást az is megerősíti, hogy Papp Bertalan múlt év december 16-án 17 óra körül engem is felhívott és eléggé ittas állapotban a társaság felső vezetésére – főleg Ignácz kisebb mértékben Pelcz munkásságát említve – tett, nyomdafestéket nem tűrő kijelentéseket. Ezt a telefonon történő beszélgetést alátámasztja – a hívást kezdeményező – Papp híváslistája.

Több kérdés merül fel ezzel a törvénysértő magatartással kapcsolatban.

Kitől szerezték meg a Borsod megyei SZAKSZ tagjainak listáját, amit már „valakitől” korábban is megkaptak, akkor amikor a Szabolcs megyei kollégáinkat léptették ki a szakszervezetünkből.

Az ÉMKK Zrt-nél ki, vagy kik támogathatják ezeknek az emberek a munkaidőben folytatott fenyegető agitációs munkáját, ami mára már egyre nyíltabb és agresszívabb mértéket ölt.

Mit jelent az amit az ÜT elnöke fenyegetőzésében megfogalmazott, hogy rosszúl járhatnak a társaságnál azok a munkavállalók, akik a SZAKSZ tagjai? Milyen kapcsolatrendszer alapján tudja, meri a fenyegetéseit, vagy pozitív ígéreteit megfogalmazni, a foglalkoztatással kapcsolatban?

Erre várjuk a munkáltató válaszlépését, intézkedését, ami a sorozatos törvénysértéseket felszámolja az ÉMKK Zrt-nél. Abban az esetben, ha a társaságnál nem történik semmi, akkor megkapjuk a választ arra a kérdésre, hogy ki, vagy kik tudtával (támogatásával) zaklathatják, fenyegethetik a fent említett személyek a munkavállalókat, a szakszervezeti hovatartozásuk miatt.

Dobi István

elnök

Megosztás:
  • 264
  • 0