A Tüke Busz vezérigazgatója és az FDSZ elnöke össze vissza beszélnek és egybehangzóan állítják, hogy a munkáltató nem folytat bértárgyalást a szakszervezetekkel. A mai napon is voltak „egyeztetések”, ahol végül is a munkáltató képviseletében Gelencsér úr elmondta mi az a bérfejlesztési lehetőség, amit a Tüke Busznak a tulajdonos önkormányzat megenged és valószínűen az 1038 Ft minimumórabérre történő ráállás többletbér összegét fogják az augusztusi bérekkel együtt kifizetni.

 

A SZAKSZ ellentétben az FDSZ elnökével ragaszkodik ahhoz, hogy bértárgyalások keretében follyanak a tárgyalások és a megállapodást a felek írásban is rögzítsék.

 

Az FDSZ elnöke nem érti, vagy nem akarja érteni, amit leírtam korábbi cikkemben. Soha nem állítottam azt, hogy az autóbuszvezetői munkakörben dolgozó munkavállalók minimum órabérét, a munkáltatónak kötelező lenne a garantált bérminimum szabályai szerint megállapítani. Ezzel ellentétben azt állítottam, hogy semmilyen jogszabály nem tiltja, hogy ezt a munkáltató megtegye.  

Ezt képviseltük a mai tárgyaláson, ami állítólag nem bértárgyalás volt:

A SZAKSZ képviselői a bértárgyaláson azt a megállapodást tudják elfogadni, amiben az szerepel, hogy a Tüke Busz Zrt. is bevezeti a garantált bérminimum rendszerét, ezáltal az autóbuszvezetők minimum órabére nem lehet kevesebb, mint 1 038 Ft.

A bérmegállapodás egyértelműen rögzítse, hogy a bérfejlesztésre 2018. január 1. napjával, visszamenőleges hatállyal kerül sor és az automatikusan kövesse a jogszabályi változásokat, hasonlóan ahogy ezt a Volán társaságoknál is már két éve bevezették és alkalmazzák.”


Azt is állítottam, hogy a közlekedési társaságoknál – és akkor most nem írom, hogy Volán vállalatok – már két éve megállapodtak a felek (munkáltatók, szakszervezetek), hogy az autóbuszvezetőit a garantált bérminimum alapján sorolják be. Továbbá, hogy a bérminimum évente emelkedik, akkor ennek végrehajtása, karbantartása automatikus a társaságoknál.

 

A SZAKSZ-nak kezd elege lenni abból, ami a Tüke Busznál folyik! Bármit tesz a SZAKSZ, ami a munkavállalók számára egyértelműen kedvező kimenetelű lenne, Gelencsér elnök-vezérigazgató úr és Hofekker elnök úr összefog és ellenpropagandába kezd. Lásd fekete pólós tiltakozás, demonstráció szervezése a önkormányzat elé, üzemi tanács és munkavédelmi képviselőválasztás.

 

Véleményem szerint nincs itt valami rendben, nem jó ez így, de ha a Tüke Busznál dolgozók többsége szerint nincs itt semmi probléma, akkor a SZAKSZ elnökeként be kell látnom, hogy nekem nincs itt mit tennem és vagy hátrébb lépünk egy-két lépést, vagy kivonulunk a területről, mivel nem tudtuk elérni minimum a két szakszervezet akciószövetségét és ennek hiányában megszerezni a munkavállalók többségének támogatását.

 

A mostani cikkem az utolsó, ami az FDSZ érdekvédelmi tevékenységének sajátosságaival foglalkozik, nem kívánok tovább ezzel a kérdéssel foglalkozni.

  

 

Dobi István

elnök

Megosztás:
  • 257
  • 0