Szakszervezetünk 2014. december 22-én értesült arról, hogy Lázár János miniszter úr nincs megelégedve a Volán társaságok átalakításának menetével, és a társaságok szolgáltatási színvonalával. A miniszter a menetrendszerű közlekedést is kritizálta, szerinte a jelenlegi rendszer, nem veszi maradéktalanul figyelembe az utazóközönség igényeit. Ezek szerint Lázár miniszter úr nem tudja, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a megrendelő, és hagyja jóvá minden év decemberében a meghirdetett hivatalos menetrendet, ami alapján végzik a Volán társaságok a szolgáltatást. Mindezek után, ha a szolgáltatás nem az utazóközönség igényét elégíti ki, arról nem a Volán társaságok tehetnek, hanem a kormányzat egyik szakminisztériuma, az NFM.

Itt az év végén, a Volán szakmában dolgozók – az ilyen megnyilvánulások során – azt várnák el a kormányzati szereplőktől, hogy egyszer egy évben megköszönjék áldozatos munkájukat, amit sokszor havi 220 óra feletti foglalkoztatás mellett, 100-140 ezer forint nettó fizetésért végeznek autóbuszvezetőink, és a más munkakörben foglalkoztatott munkavállalók sem keresnek jobban, sőt!

A kinyilatkozásból, azt is megtudtuk, hogy Vitézy Dávid, kormánybiztosi beosztásban fogja felügyelni és irányítani a Volán autóbusz-társaságok átszervezését, majd összehangolását a MÁV-val.

A SZAKSZ szerint, most kell a Volán társaságoknál képviselettel rendelkező szakszervezeteknek egy platformra helyezkedni és együttes képviselettel ellenállni, minden olyan akaratnak, ami a társaságoknál a műszak kiszervezését eredményezheti és a személyszállításban az alvállalkozók térnyerését jelenti.

Vitézy úr – mint a BKK volt vezérigazgatója – élt ezekkel a lehetőségekkel, a BKV hatékonyságnövelése érdekében, melynek eredményeként az ott dolgozó munkavállalók nem annyira voltak elégedettek. Állítólag a kiszervezésekkel a hatékonyság sem javult, mivel az alvállalkozásokkal nem csökkent a szolgáltatás ellátására fordított összeg.

A SZAKSZ és az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (AKSZSZ) kezdeményezi, a Közúti Közlekedési Szakszervezetnél és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségénél, hogy 2015. január elején kezdjenek egyeztetéseket, egy akciószövetség létrehozásával kapcsolatban. Az akciószövetség konkrétan a kiszervezések és az alvállalkozások rendszerének alkalmazásával szemben jönne létre, védve a munkavállalókat és szerzett jogait.

Az összefogásnak az a szerepet is fel kell vállalni, hogy a közvéleményt tájékoztassa arról, hogy elhibázott döntésekkel, a jelenleg jól működő autóbusz-vonalhálózat sérülhet, vagy semmisülhet meg.

A SZAKSZ nem utasítja el az autóbusz-közlekedés másodlagos szerepét a vasúttal szemben, de ehhez meg kell teremteni a vasúti közlekedés megfelelő színvonalát. Ezek után lehet beszélni az autóbusz-közlekedés ráhordó szerepéről, amely a vasutat szolgálná ki és biztosítaná a közösségi közlekedés teljes körű igénybevételét, az utazóközönség számára. Úgy gondolom, hosszú távon ebben a szakszervezetek partnerek lennének.

Abban az esetben, ha a döntésthozók szakítanak az eddigi rossz gyakorlattal és meghallgatják, figyelembe veszik a munkavállalókat képviselő szakszervezetek véleményét, és ez után születnek a döntések, sikeres lehet a közösségi közlekedés átfogó reformja.

Figyelem!

A kiszervezés során olyan alvállalkozóra nincs szükség, aki feketén foglalkoztatja a munkavállalóit, folyamatosan csökkenti a jövedelmeket, valamint késve fizeti ki a béreket! Mindezt teheti büntetlenül, mert a szakszervezet által feltárt jogszabálysértéseket, a nyomozó hatóság nem tartja megalapozottnak és bűncselekmény hiányában megszünteti a nyomozást. Ezzel szemben a Nyugdíj Igazgatóság sorra állapítja meg, hogy az alvállalkozás nem jelentette be és járulékot sem fizetett a „feketén” foglalkoztatott autóbuszvezetők után. Ezzel kapcsolatban novemberben két bejelentést is tettünk a NAV-nál, választ még nem kaptunk. Információink szerint bejelentésünket – feljelentésünket – az ügyészség részére továbbították és a NAV várja vádhatóság döntését az üggyel kapcsolatban.

Mindezt tetézi az a tény is, hogy korábban a parlamentben több esetben interpelláló Berta Szilvia Jobbikos képviselőnek, a miniszter által kijelölt Fónagy államtitkár úr úgy válaszolt, hogy a Gemenc Volán Zrt. alvállalkozójánál, az Orange Ways Zrt-nél (és jogutód cégeinél) minden rendben van. Törvénysértés nem történ és az alvállalkozó az alvállalkozási szerződésben foglaltak alapján teljesíti vállalásait. A kisebb problémákat a SZAKSZ felnagyítja, és annak nincs valóságalapja.

Többek között az kisebb probléma, hogy egy állami cég, a Gemenc Volán alvállalkozója, majdnem két éven át feketén foglalkoztatja a társaságtól átvett munkavállalókat és nem fizet utánuk járulékot?

Mi ez?

Kik állhatnak az ilyen társaság mögött?

Nem kis emberek az biztos!

Ezért félünk mi szakszervezetek és munkavállalók az alvállalkozásoktól!

Ezért utasítjuk el mi szakszervezetek a kiszervezéseket és az alvállalkozás intézményét. Abban az esetben, ha a hatóságok a törvény szigorával lépnének fel és azt tapasztalnánk, hogy ezek a társaságok – és a mögöttük álló személyek – örökre eltűnnének a közösségi közlekedés szereplői közül, akkor változna a véleményünk a kiszervezésekkel kapcsolatban.

Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani.”

(török mondás)

Dobi

Megosztás:
  • 319
  • 0